Júlia különszám 1998/6.

Nora Roberts

Kérünk, kedves Télapó…!

A hétéves ikrek, Dan és Don pontosan olyan mamit kívántak maguknak karácsonyra, mint 
amilyen Nell Davis, az új énektanárnő: vidám, szőke, tud csokitortát sütni, és szereti a 

gyerekeket meg a kutyákat. A kérdés csak az, hajlandó-e a papájuk, Greg Taylor másodjára is 

megnősülni...

1

.

 FEJEZET

Nell Davis még csak két hónapja élt a kétezer-háromszáznegyven lakosú Taylor's Grove-

ban, de máris  otthonosan érezte  magát a kedves kisvárosban. Én vagyok a plusz egy fő, 
gondolta, mikor belépett az iskola előcsarnokába. Hamar megkedvelte az apró boltokat, a 
csinos,   előkertes   házakat,   a   verandák   hintaágyait,   élvezte   a   barátságos   szomszédokkal 
folytatott   kellemes   tereferét.   Még   azt   is   megszokta,   hogy   néha   kis   híján   nyakát   töri   a 
hepehupás járdákon. Leginkább az itteniek kedélyes, kényelmes életmódja tetszett meg neki.

Ha   egy   évvel   ezelőtt   valaki   megjósolja,   hogy   egyszer   elhagyja   majd   Manhattant,   és 

Maryland   nyugati   zugában   telepszik   le,   bizonyára   bolondnak   tartja   az   illetőt.   S   most   a 
Taylor's Grove-i tantestület tagja, és úgy él, mint hal a vízben.

Nell torkig volt New Yorkkal. A barátnője, akivel közösen bérelt lakást, férjhez ment, s 

minthogy a tanári fizetésből nem futotta a drága lakbérre, kénytelen volt más lakótárs után 

nézni. Az újonnan beköltözött azonban csakhamar köddé vált Nell minden értékes és kevésbé 
értékes, mozdítható személyes holmijával együtt. Nell vőlegénye, Bob pedig ahelyett, hogy 
vigasztalta, segítette volna a lányt ebben az elkeserítő helyzetben, kijelentette: mindennek 
Nell az oka. Egy önálló, felnőtt nő nem lehet ennyire hiszékeny és elővigyázatlan.

Ez volt az utolsó csepp a pohárban. Nell szakított Bobbal.
Röviddel ezután az iskola, ahol tanított, „karcsúsította" a tanári kart - magyarán mondva 

megszüntették a zenetanári állást, és elbocsátották a lányt. Ő pedig osztott, szorzott. A szélnek 
eresztett,   vádaskodó   Bob,   a   drága   bérű,   kifosztott   lakás,   nem   is   beszélve   az   elveszített 
munkáról - mindez sok volt egyszerre. Nell úgy határozott, hogy búcsút int New Yorknak.

A   döntést   tett   követte.   Elfogadta   a   kisvárosi   középiskola   ajánlatát,   és   mint   kiderült, 

helyesen tette. Ma már olyannak érezte Taylor's Grove-ot, mintha itt született volna.

Beköltözött egy felújított régi házba, néhány saroknyira az iskolától. A bért egyedül is 

könnyen ki tudta fizetni. Csak két hete tanított, de máris befogadták, megszerették a diákjai, a 
kollégái.

Jókedvűen nyitott a díszterembe, az első énekkari próba színhelyére. Bízott benne, hogy 

újdonsült   kórusával   kivívja   majd   a   helybéli   közönség   viharos   tetszését   a   karácsonyi 
hangversenyen.

A fiatal tanárnő leült a színpadon álló ütött-kopott zongora mellé. Amíg a tanítványait 

várta,   végigfuttatta   ujjait   a   billentyűkön.   Egy   blues   csendült   fel,   az   amerikai   négerek 
jellegzetes   zenéje.   A   szomorkás,   lassú   dallam   betöltötte   a   helyiséget.   Az   ilyen   viharvert 
zeneszerszámon egyszerűen bluest kell játszani...

- Hallod? Tök jó! - szólt a barátnőjéhez, Kimhez Holly, és benyitott a terembe.
- Meghiszem azt! - Kim betessékelte a helyiségbe két kis unokaöccsét is. - Mr. Striker 

sosem játszott ilyesmit.

- A szerelése is szuper! - Holly hangjában elismeréssel vegyes irigység rezgett. Alaposan 

szemügyre vette a tanárnő szűk nadrágját, hosszú ingét, csíkos mellényét. - Nem is értem, 
hogy juthatott eszébe eljönni New Yorkból ide, a világ végére. Láttad a fülbevalóját? Biztosan 
az Ötödik sugárút egyik menő butikjában vette.

Nell  divatos   bizsui  máris  beszédtémává  váltak  a  lánynövendékek   körében.  Jó  ízléssel 

kiválasztott,   különleges   karkötői,   gyűrűi,   klipszei   és   nyakláncai   tökéletesen   illettek   az 
egyéniségéhez, vállig érő, aranyszőke hajához, szélfútta frizurájához. Kedves, kicsit rekedtes 
nevetésével,   természetes,   fesztelen   modorával   egy   csapásra   elnyerte   növendékei 
rokonszenvét.

-Állati   klassz!   -   Kim   kivételesen   nem   Nell   külsejét,   hanem   a   muzsikáját   dicsérte.   - 

Bárcsak én is így tudnék zongorázni!

- Bárcsak én is így néznék ki! - sóhajtotta Holly.
- Gyertek, lányok! Ingyen hangverseny - fordult feléjük Nell.
- Csodaszépen játszik, Miss Davis! - Kim a színpad felé terelte a kisfiúkat. - Mi is ez?
- Muddy Waters szerzeménye. Azt hiszem, kibővítem néhány blueszal a tananyagot. - A 

tanárnő észrevette a két kisfiút. - Szervusztok, srácok!

A kicsik mosolyogtak. Mindkettőjük bal arcán egyforma gödröcske jelent meg.
- El   tudja   játszani   az   „Old   MacDonad"-et   is?   -   kérdezte   az   egyik.   Mielőtt   Kim 

megszólalhatott volna, Nell már bele is kezdett a dalba.

- Nos, hogy tetszett? - kérdezte, miután leütötte az utolsó akkordot.
- Csúcs volt!
- Elnézést a hívatlan vendégekért, Miss Davis. Ők az unokatestvéreim, és rám bízták őket. 

Bemutatom Dan és Don Taylort.

- Két Taylor Taylor's Grove-ból - nézett a gyerekekre Nell. - Ugye testvérek vagytok? 

Úgy hasonlítotok egymásra, mint két tojás.

- Ikrek - kuncogtak a srácok.

- Gondoltam! Akkor most megpróbálom kitalálni, melyikőtök kicsoda. - Nell leguggolt a 

színpad szélén. Mindkét kisfiúnak hiányzott a bal felső metszőfoga. - Te vagy Dan - mutatott 
az egyikükre -, te meg Don.

- Honnan tudja? - ámuldoztak a gyerekek.
Nem tudtam, csak próbálkoztam. Az esély ötven százalék, de ezt nem árulom el nekik, 

mulatott magában Nell. Nem okozok csalódást ennek a két bűbájos gyereknek.

- Varázslat - felelte. - Szeretitek a muzsikát?
- Aha.
- Akkor üljetek le! Ti lesztek a hallgatóság.
- Köszönöm, Miss Davis - Kim az első széksorhoz kísérte az ikreket. - Egy hangot se 

halljak!   Maradjatok   a   feneketeken!   -   parancsolt   rájuk,   latba   vetve   a   tíz   évvel   idősebb 
unokanővér minden tekintélyét.

Nell   rákacsintott   a   srácokra,   aztán   magához   intette   az   időközben   összegyűlt 

karénekeseket. 

- Kezdjük a próbát!
Az ikreket szemlátomást untatták a színpadon történtek. Eleinte megbeszélés folyt, aztán a 

tanárnő kiosztotta a kottákat, majd szólamok szerint állította sorba a lányokat és a fiúkat.

Don le nem vette a szemét Nellről. Szép a haja, állapította meg. A szeme olyan nagy és 

barna, mint a Dagi kutyánké. Hangja kicsit mély, de irtó kedves. Muris! Ahányszor ránk 
mosolyog, éppen úgy dobog a szívem, mint amikor sokáig futok.

Nell   most   előénekelt   egy   szép   karácsonyi   dalt.   Don   nem   tudta   sem   a   címét,   sem   a 

szövegét, de a dallamot sokszor hallotta már a rádióban.

- Ő az! - bökte oldalba a testvérét.
- Kicsoda?
- Hát a mami, akit akarunk.
Dan éppen a miniautóját tologatta  a térdén. Abbahagyta a játszadozást,  és felnézett  a 

színpadra.

- Kim tanár nénije? - meredt tágra nyílt szemmel Nellre.
- Teljesen tuti! - vágta rá izgatottan Don. - A Télapó biztosan megkapta már a levelünket. 

Ez a néni pont olyan, amilyet kértünk tőle. Ráadásul kedves velünk, és egyébként is aranyos.

- Komolyan   mondod?   -   kérdezte   bizonytalanul   Dan.   Nagyon   csinosnak   találta   Miss 

Davist, és az is tetszett neki, hogy olyankor is nevet, amikor az énekesek hibáznak. Persze ez 
még nem jelenti azt, hogy süteményt is tud sütni, és szereti a kutyákat.

Don a fejét csóválta. Néha bizony elég nehéz a „tesója" felfogása.
- Egyből   tudta,   melyikünk   Dan,   és   melyikünk   Don.   Varázslatból,   azt   mondta.   Egész 

biztos, hogy ő kell nekünk! - suttogta ellentmondást nem törően.

- Tényleg! Akkor tud varázsolni! Igazad van! - Dan a homlokára csapott. -Ő az igazi! Mit 

gondolsz, várnunk kell rá karácsonyig?

- .Sajnos, azt hiszem... A Télapó sosem küldi el előre az ajándékokat.
- Hátha most az egyszer kivételez...

Greg Taylor gondterhelten  állította  le furgonját  az iskola előtt.  Mit adjak vacsorára a 

gyerekeknek? - töprengett.  Milyen padlót rakjak le a Meadow Street-i házban? És mikor 
menjek alsóneműt vásárolni a fiúknak?

Az utolsó mosás után megállapította, hogy nem ártana már újakra cserélni a kis trikókat, 

alsónadrágokat. Holnap korán reggel fát kell rendelnie a telepről, ma este pedig feltétlenül be 
kell fejeznie a könyvelést. De előbb még kénytelen lesz időt szakítani egy kis beszélgetésre a 
srácokkal, megnyugtatni őket, mert rettenetesen izgulnak a másnap esedékes tollbamondás 
miatt.

Ez lesz életük első dolgozatírása. Tavaly még csak a betűket, számokat tanulták.

Greg zsebre vágta a kocsikulcsot. Válla sajgott, mert egész nap kalapált, de ez zavarta a 

legkevésbé.   Egy   kis   izomláz   jóféle   fájdalom,   hisz   azt   jelzi,   hogy   létrehozott   valamit.   A 
Meadow Street-i ház tatarozása tervszerűen halad. A pénz is megvan a befejezéshez. Amint 
elkészül, határoznia kell, hogy bérbe adja-e, vagy áruba bocsátja. Természetesen beszélni fog 
az adótanácsadójával is, de a végső döntést neki, a vállalkozónak kell meghoznia.

Miközben keresztülvágott a parkolón, mint mindig, most is körülnézett. A múlt században 

még   csak   néhány   házból   álló,   aprócska   falu   volt   itt.   Aztán   megjött   Greg   szépapja, 
műhelyeket, üzemeket épített, munkahelyeket teremtett. Felvirágoztatta a települést. Ma már a 
környező domboldalakat is lakóházak lepik.

Greg tizenkét évi távollét után, hat éve tért vissza alapító őséről elnevezett városkájába. 

Hozzászokhatott volna már a kies táj, a távoli hegylánc megnyugtató látványához, mégis újra 
és újra rácsodálkozott a természet szépségére.

Bár   igencsak   benne   voltak   már   az   őszben,   a   fák  lombkoronái,   a   bokrok  levelei   még 

majdnem úgy zöldelltek, akár nyáron. A jó idő kedvezett a tatarozás külső munkálatainak, s a 
gyerekek délutánonként kint játszhattak a kertben.

A férfit kicsit furdalta a lelkiismerete, amint benyitott az iskola kapuján. Munkája aznap 

tovább marasztalta az építkezésen, mint hitte, és a nővérének is dolga akadt, nem vállalhatta 
az ikrek felügyeletét, így aztán kénytelen volt a gyerekeket Kimre bízni, aki nem tehetett 
mást, magával vitte őket az énekkari próbára. Persze Dan és Don nyugodtan megvárhatta 
volna   otthon   is   a   papát,   de   Greg   nem   akarta,   hogy   a   fiai   „kulcsos   gyerekek"   legyenek. 
Egyébként így legalább Kimet is hazafuvarozza, és megtakarít Mirának, a nővérének egy utat.

Néhány hónap múlva már Kimnek is lesz jogosítványa. A serdülő lányka már alig várja, 

folyvást   emlegeti.   Greg   azonban   elhatározta,   hogy   akkor   is   ő   fogja   szállítani   a   fiait. 
Bármennyire kedveli amúgy nagyon értelmes  unokahúgát, egy tizenéves  kamaszlány nem 
vezethet igazán jól.

Nővére gyakran a szemére vetette, hogy túlzottan elkényezteti a srácokat. Greg tudta, 

hogy   Mirának   igaza   van,   ugyanakkor   természetesnek   tartotta,   hogy   mindent   megad   a 
gyerekeinek, hiszen az anyjukat is helyettesítenie kell.

- Ha nem vagy hajlandó feleséget keresni magadnak, az a te dolgod, abba nem szólhatok 

bele. De Dan és Don az unokaöcséim. A nevelésükhöz igenis van közöm. Hosszabb gyeplőre 
kell engedned őket, így sosem lesznek önállóak. - Taylor szinte hallotta Mira hangját.

Még hogy megnősülni! - gondolta. Eszemben sincs!
Elmosolyodott   a   folyosóra   kiszűrődő,   szívet   melengető   karácsonyi   dallamok   hallatán. 

Óvatosan nyomta le a kilincset, lábujjhegyen lépett a nagyterembe, és megállt. A zongoránál 
szemrevaló   fiatal   lány   ült.   Időnként   felnézett   a   billentyűkről,   és   bátorítóan   bólintott   az 
éneklők egy-egy csoportja felé.

Vajon miért nincs még itt a tanárnőjük? - vonta össze a szemöldökét Greg.
Ekkor felfedezte fiait a nézőtér első sorában, és odalopakodott hozzájuk. Kim a színpadról 

integetett a nagybátyjának. A férfi leült a gyerekek mögé, és előrehajolt.

- Szépen énekelnek - súgta.
- Papa! - Don izgatottan fordult hátra. - Ez karácsonyi dal! 
- Hallom... Hogy megy Kimnek?
- Tök jól. Ő lesz a szólista - csillogtatta frissen szerzett zenei műveltségét Dan.
- Igazán? Nahát!
- Becsszavamra! Egészen piros lett az arca, amikor Miss Davis megkérte, hogy énekeljen 

valamit egyedül. - Dant pillanatnyilag kizárólag Nell érdekelte. - Ugye csinos?

A kérdés meglepte az apját. Az ikrek szerették Kimet, de eddig még soha nem dicsérték a 

külsejét.

- Igen, szerintem is. Ő a legcsinosabb lány az egész iskolában.
- Meghívhatnánk egyszer ebédre. Vagy vacsorára - javasolta ravaszul Don.

Greg megsimogatta fia buksi fejét.
- Kimet nem kell meghívnunk. Akkor jön hozzánk, amikor akar.
Don az ég felé emelte tekintetét, ahogy az apja szokta, ha megbotránkozik valami nagy 

csacsiság hallatán.

- Ki beszél Kimről? Miss Davisről van szó!
- Ki az a Miss Davis?
- A tanár néni - vágta rá gyorsan Don, és figyelmeztető pillantást vetett Danre. - Az a 

szép! - mutatott Nellre.

- Ahhoz képest, hogy ez volt a legelső próba, egészen jól ment. - Nell hátrasimította szőke 

haját. - De azért még sokat kell gyakorolnunk. Hétfőn szeretném folytatni a munkát, tanítás 
után.   Háromnegyed   négykor...   -   A   tanárnő   megpróbálta   túlkiabálni   a   hangzavart.   -   Azaz 
három óra negyvenöt perckor. - Elégedett mosollyal fordult az első sorban ülő „hallgatóság" 
felé. Az ikrek egy kimondottan vonzó férfival beszélgettek, aki éppen olyan volt, mint ők - 
kicsit idősebb kiadásban. Ugyanaz a barna, göndör haj, kék, sötét pillás szempár. Kétségkívül 
az apjuk. Még ülve is látszott, milyen magas termetű és izmos, de nem az a bizonyos testépítő 
fajta... A bőre napbarnított... Vajon az ő arcán is megjelenik a gödör, ha mosolyog?

- Mr. Taylor - Nell nem tett kerülőt a lépcsőkig, hanem egyszerűen leugrott a színpadról. 

Gyűrűkkel ékes jobbját a férfinak nyújtotta.

- Üdvözlöm, Miss Davis - Gregnek csak akkor jutott eszébe, hogy nem egészen tiszta a 

keze,   amikor  már  megszorította  a  tanárnőét.   -  Remélem,   a  két  rosszcsont  nem   zavarta  a 
próbát.

- Ellenkezőleg! Jobban megy a munka, ha van közönségünk. - Nell az ikrekhez fordult. - 

Nos, hogy tetszett?

- Szuper volt! - lelkendezett Dan. - A karácsonyi dalokat szeretjük a legjobban.
- Akár jómagam.
- Szia, Greg bácsi! - csatlakozott hozzájuk Kim.
A férfi hirtelenében nem tudta, mit is mondjon. Ez a Miss Davis mintha nem is volna 

tanárnő. Valószínűleg azért látszik fiatalabbnak a koránál, mert olyan törékeny, bájos, a bőre 
meg hibátlanul sima...

- Nagyon tehetséges az unokahúga. - Nell átkarolta Kim vállát. - Szép a hangja, és remek 

a hallása. Szerencsésnek mondhatom magam, amiért ilyen tagjai is vannak az énekkaromnak.

- Mindnyájan büszkék vagyunk rá - mosolygott Greg. 
Kim elpirult.
Don elhúzta a száját. Okvetlenül Kimről kell locsogni, mikor sokkal fontosabb lenne, 

hogy...?

- Meglátogatna   minket   egyszer,  Miss  Davis?  -  kérdezte  a  lehető   legudvariasabban,   és 

mélyen a tanárnő szemébe nézett. - A Mountain View utcában lakunk egy nagy barna házban. 
Könnyű odatalálni.

- Bizonyára arra is sor kerül egyszer. - Nell úgy vette észre, hogy Mi'. Taylor cseppet 

sincs elragadtatva a fia ötletétől. - Gyertek el máskor is a próbára, ha kedvetek tartja! - szólt 
az ikrekhez. - Te pedig, Kim, gyakorold a szólódat! - fordult a kislányhoz. Azt remélte, nem 
látszik rajta, menynyire zavarba jött.

- Igenis, Miss Davis. Köszönöm a lehetőséget.
- Örülök, hogy megismerhettem, Mr. Taylor.
Válaszként   csupán   némi   dörmögés   hallatszott.   Nell   visszament   a   színpadra,   hogy 

összegyűjtse a kottákat.

A kedves papa korántsem olyan elragadó, mint a fiai, gondolta. Milyen kár!

2. FEJEZET

Nell kevés kellemesebb dolgot tudott elképzelni, mint a tájban gyönyörködve kocsikázni 

egy enyhe őszi délutánon. New Yorkban ilyenkor, szombatonként általában bevásárolt, vagy 
sétált egyet a Central Parkban. Kocogni nem szeretett. Minek a sietség, amikor kényelmesen 
is elérheti célját az ember?

Újdonsült   autótulajdonosként   élvezte   a   kirándulás   minden   pillanatát.   Eddig   nem   is 

sejtette, milyen jó dolog letekert ablakokkal, valami jó zene kíséretében suhanni a keskeny, 
kanyargós utakon.

A lombkoronák lassan már sárgulni, vörösödni kezdtek. Nell befordult egy utcába, amely 

fölött összeborultak a hatalmas öreg fák, mintha ölelkezni akarnának. Úgy érezte magát, mint 
aki   egy   mesebeli,   fénysugarakkal   átszőtt   alagútban   jár.   Mountain   View   -   ez   állt   egy 
utcanévtáblán.

Ezt   a  nevet   említette   az  egyik   iker  kisfiú.   Itt  laknak  tehát  Taylorék  egy   nagy,  barna 

házban.  Melyik  lehet  az?  - nézett  körül  a lány.  Épületeket  nem nagyon  látott,  csak buja 
növényzetei,   sűrű   bokrokat.   Időnként   azért   elővillant   egy-egy   rózsaszínűre,   fehérre   vagy 
kékre festett villa a fák törzsei mögül. Némelyik közvetlenül a várost átszelő patak partján 
emelkedett, vagy dombtetőn, amelyre meredek felhajtóút vezetett.

Jó lehet ilyen környezetben élni, különösen gyerekes családoknak, gondolta a tanárnő. A 

merev, szófukar Greg Taylor igazán szép helyen neveli a fiait. Azt mondják, egyedül... Az 
ilyesmit hamar megtudja az ember egy kisvárosban. Itt egy futó megjegyzés, egy elejtett szó, 
ott egy látszólag mellékesen odavetett kérdés, s máris kikerekedik a Taylor család története.

Gregory Taylor állítólag tizenkét éve költözött el innen a szüleivel Washingtonba, és hat 

évvel   ezelőtt,   amikor   elhagyta   a   felesége,   visszatért   az   ikrekkel   -   feltehetően   a   nővére 
rábeszélésére.

- Szegény   csöppségeknek   csak   az   apjuk   maradt   -   mesélte   az   élelmiszer-áruház 

kenyerespultjánál Mrs. Hollis  Nellnek. - Az édesanyjuk faképnél hagyta őket, aztán soha 
többé nem adott magáról életjelt. Greg Taylor azóta egy személyben az apjuk és az anyjuk.

Nellnek rosszmájú gondolatai támadtak. Mrs. Taylor talán nem ment volna világgá, ha 

kap néha egy-egy jó szót urától és parancsolójától.

Igazságtalan vagy, rótta meg magát. Akármilyen férj volt is Greg Taylor, az apróságok 

nem bűnhődhetnek  miatta.  Az olyan anya számára,  aki képes elhagyni a kisbabáit,  nincs 
mentség.

Nell minden gyereket szeretett, de a Taylor ikrek egyenesen elbűvölték. Minden énekkari 

próbájára eljöttek, sőt Dan megmutatta neki első tollbamondását is, amelyet a tanító nénije 
ezüst csillaggal jutalmazott.

- Csak azért nem adott aranyat, mert egyetlen szót elhibáztam - magyarázta büszkén a 

legényke.

Azt is észrevette Nell, hogy Don lopva figyeli, s ha rámosolyog, elpirul és lesüti a szemét. 

Kellemes érzés egy kisfiú első szerelme tárgyának lenni...

A lombok alagútjából kiérve a lány hirtelen vakító napsütésben találta magát. Hegyek 

magasodtak   előtte,   ezekről   kapta   az   utca   a   nevét.   Sötéten,   elmosódottan,   lenyűgözően 
rajzolódtak a sugárzóan kék égre.

Az út mindkét oldalán sziklákkal tűzdelt lankák emelkedtek. Nell önkéntelenül levette 

lábát   a   gázpedálról,   amikor   az   egyik   domb   oldalán   megpillantotta   a   barna   házat. 
Szemlátomást cédrusból épült, terméskő alapra. Az első szint teljes hosszában széles terasz 
húzódott. A kertben két hinta függött egy vastag faágon.

Vajon tényleg itt laknak Taylorék? Szívből kívánta újdonsült kis barátainak, hogy így 

legyen.

„G. Taylor és fiai"  állt nagy fehér betűkkel a levélládán, az út szélén. Nell elnevette 

magát. Aranyos, gondolta, és újra gázt adott. A kocsi előrelendült, majd rángatózni kezdett, 

aztán   leállt   a   motor.   Nell   megpróbálta   újraindítani,   de   nem   sikerült.   Ekkor   tekintete   a 
műszerfalon pirosan világító üzemanyag-mutatóra esett.

Aki ennyire szórakozott, az megérdemli a sorsát. Már tegnap kellett volna tankolnom, 

vagy   legkésőbb   ma,   indulás   előtt.   Most   aztán   jól   nézek   ki,   bosszankodott   Nell.   Három 
kilométernyire vagyok a várostól! Még benzinkannát sem hoztam magammal...

Taylorék háza négy-ötszáz méterre lehet az úttól, ami ugyebár mégsem három kilométer. 

Végül is van ide egy érvényes meghívásom, ha nem is a ház urától.

Kiszállt,   zsebre   vágta   a   kocsikulcsot,   és   elindult   felfelé   a   meredek   ösvényen.   Már 

megmászta   az   út   felét,   mikor   meglátta   a   boldogan   feléje   száguldó   gyerekeket   Nell   azon 
imádkozott, nehogy elessenek a göröngyös lejtőn. A két srác mögött egy hatalmas, csupa szőr 
kutya lihegett.

- Miss Davis! Miss Davis! Eljött hozzánk látogatóba?
- Amint látjátok... A sors akarta így - tette hozzá nevetve a lány, és karjába kapta az 

ikreket. Enyhe csokoládéillat csapta meg az orrát. A bobtail közéjük furakodott, mancsát Nell 
térdére támasztotta.

Don lélegzetvisszafojtva figyelt. Nagy kő esett le a szívéről, amikor látta, hogy a tanárnő 

szeretettel megvakargatja kedvence nyakát.

- Pompás fickó vagy! - mosolygott a kutyára kedvesen Nell.
- Daginak hívják, mert kölyök korában olyan volt, mint egy gombóc. 
Dagi   odaadóan   nyalogatta   a   vendég   kezét.   Nellnek   feltűnt,   hogy   a   két   srác   elégedett 

pillantást vált egymással.

- Szereti a kutyákat? - tudakolta Dan.
- Mi az hogy! Azt hiszem, veszek is magamnak egyet. New Yorkban nem tarthattam, mert 

szegénynek egész nap a lakásban kellett volna kuksolnia. - Dagi leült, és udvariasan pacsira 
emelte   egyik   elülső   lábát.   -   Elkéstél   a   bemutatkozással   -   jegyezte   meg   a   lány,   de   azért 
megrázta a felé nyújtott mancsot. - Kirándulni indultam, és képzeljétek, éppen itt fogyott el a 
benzinem - fordult a gyerekekhez.

Donnak fülig szaladt a szája. A tanár néni szereti a kutyákat, és pont a házuk előtt robbant 

le a kocsija! Ez nem lehet a véletlen műve! Csakis a Télapó rendezhette így!

- Majd a papa segít. Ő mindent el tud intézni. - Don megfogta Nell kezét, a testvére pedig, 

aki nem akart semmi jóból kimaradni, gyorsan megragadta a másikat.

- Az apu a műhelyben dolgozik. Egy régi széket bütyköl.
- Talán   hintaszéket?   -   Nellnek   ez   a   fajta   divatos   bútordarab   volt   a   kedvenc 

ülőalkalmatossága.

- Á, nem. Csak egy ócskaságot.
Dan és Don a ház túloldalára, egy különálló faépülethez vezette Nellt. A műhely akkora 

volt, hogy kényelmesen ellakhatott volna benne egy négytagú család. Odabentről kopácsolás 
hallatszott. Dan izgatottan rohant előre.

- Papa! Papa! Találd ki, mi történt!
- Valami baj van? - kérdezte rémülten Greg.
- Semmi! Jól vagyunk. Kutya bajunk!
- Akkor meg mit ijesztgetsz? - A férfi már mosolygott. - Öt évet öregedtem - tette hozzá 

megkönnyebbülten.

Don a műhely nyitott ajtajához vonszolta Nellt.
- Nem   szeretnék   alkalmatlankodni   -   szólt   zavartan   a   lány.   -   Felhívhatnám   innen   a 

benzinkutat?

- Nem kell! - kiáltotta Don.
- Látod? - szólt fontoskodva az apjához Dan. - Meghívtuk, és eljött!
- Persze,  látom.  - A  váratlan  vendég  megjelenése  felkavarta  Greget.  - Jó napot, Miss 

Davis! - üdvözölte homlokát ráncolva, és letette a kalapácsot.

- Igazán  sajnálom,  hogy megzavartam  a munkájában,  Mr. Taylor...  Jé! Hiszen ez egy 

gyarmati időkből származó karosszék! Ritkán látni manapság ilyet - csapta össze a tenyerét 
Nell, mikor meglátta, min dolgozik a ház ura.

- Valóban...
Most mit  csináljak?  Kínáljam  kávéval?  - töprengett  Greg.   - Vagy vezessem  körül a 

házban? Csak ne lenne ilyen átkozottul csinos, akkor egy percig sem gondolkoznék, mit kell 
tennem. Pedig tulajdonképpen nincs ezen a nőn semmi feltűnő. Legfeljebb a szeme. Nagy és 
barna...   de   a   többi   egészen   átlagos.   Valószínűleg   az   összbenyomás   teszi...   Valahogy 
hallatlanul izgalmas látvány.

- Szerettem   volna   megismerni   a   vidéket.   Ezért   indultam   útnak.   Tudja,   még   csak   két 

hónapja élek itt...

- Tényleg?
- Miss Davis New Yorkból jött, papa - emlékeztette édesapját Don. - Kim már mondta.
- Igen,   rémlik   valami...   -   Greg   egyik   lábáról   a   másikra   állt,   felkapta,   majd   letette   a 

kalapácsot. - Szép nap ez a mai. Igazi kirándulóidő.

- Magam is úgy véltem... de elfelejtettem tankolni. Kifogyott a benzin a kocsimból... épp 

itt, a házuk előtt.

A férfi arckifejezése gyanakvást tükrözött. 
- Valóban?
Nell kihívóan folytatta:
- Akár hiszi, akár nem, a véletlen műve. Megenged egy telefont? Felhívnám a városi 

benzinkutat, hogy küldjenek ide valakit.

 - Van itthon benzinem - morogta kelletlenül Greg.
- Ugye megmondtam? - hencegett Don. - A papa mindent elintéz. - Kétségbeesetten törte 

a fejét, mivel bírja maradásra Nellt. - Csokoládés sütit is készített. Kóstolja meg, Miss Davis!

- Akkor már értem, miért vagytok ilyen finom csokiillatúak! - A lány nevetve felemelte és 

mókásan megszaglászta Dont. 

Greg kikapta a kezéből a gyereket.
- Hozzátok a süteményt! Mi addig feltankoljuk a tanár néni autóját.
- Oké! - harsogták az ikrek egyszerre, és elrohantak.
- Miért lett olyan ideges, amikor felemeltem Dont? Nem szándékozom elcsábítani a fiát, 

Mr. Taylor - vetette oda csípősen a lány.

- Nem is feltételeztem. - A férfi elfordult. - A benzin a fészerben van. Nell követte a 

házigazdát.

- Mondja csak, Mr. Taylor... Annak idején talán valami rossz tapasztalata volt valamelyik 

tanárnőjével?

- Miért kérdi?
- Kíváncsi vagyok, miért haragszik rám. Személyes ellenszenvről van szó, vagy esetleg 

mélyreható lelki problémáról?

- Egyikről sem. - Greg megállt a fészernél. - Lássa be: igazán furcsa véletlen, hogy éppen 

itt fogyott el az üzemanyaga.

Miközben a férfi elővette az egyik benzineskannát, Nell mélyet szippantott a friss hegyi 

levegőből.

- Hát ide figyeljen! Engem legalább annyira bosszant a dolog, mint magát. Sőt, be sem 

jöttem volna, ha tudom, hogy ilyen „szíves fogadtatásban" lesz részem. Nem szoktam még 
meg az autós életet. Ez az első kocsim, ezért néha elfelejtek tankolni. A múltkor például az 
élelmiszer-áruház  előtt  fogyott ki  az utolsó  csepp benzinem.  Ha nem  hiszi, járjon  utána! 
Szemtanúim is vannak.

Greg elszégyellte magát.
- Bocsásson meg!

- Rendben, felejtsük el! A benzinjét visszakapja. 
- Ajándékba adom.
- Nem akarok magának gondot okozni. - Nell lehajolt a bádogkannáért. A férfi arcán 

megjelent az a bizonyos gödröcske.

- Hagyja csak!
A lány hátralépett.
- Nem bánom. Egy férfi legyen udvarias.
A kertben szembetalálkoztak a tálcát egyensúlyozó ikrekkel.
- A mi apukánk csinálja a világ legfinomabb csokis süteményét. - Don odanyújtott egy 

papírszalvétát, és megkínálta Nellt.

- Azt hiszem, igazad van - mondta teli szájjal a lány. - De azért az sem rossz, amit én 

sütök.

- Maga is tud...? - érdeklődött kíváncsian Dan.
- Híres vagyok a csokoládétortámról. - Nell zavarba jött a két rászegeződő kék szempártól 

és a srácok ünnepélyes bólintásától. - Meggyőződhettek róla. Gyertek el egyszer hozzám!

- Hol tetszik lakni? - Dan kihasználta a kedvező alkalmat. Míg az apjuk másfelé nézett, 

gyorsan a szájába gyömöszölt egy süteményt.

-A Market Streeten az egyik régi, háromverandás téglaházban. 
- Az  is  a  papáé!  -  kiáltotta  izgatottan   Don. -  Megvette,  kijavította,  aztán   bérbe  adta. 

Tetszik tudni, mi ingatlanokkal foglalkozunk.

- Ó! - Nell igyekezett megőrizni komolyságát. - Érdekes szakmátok van.
- Elégedett a lakással? - kérdezte Greg.
- Igen, nagyon jól érzem magam benne... és közel van az iskolához.
 -A papa folyton házakat vesz, és kitatarozza. - Dan fontolóra vette, megehet-e még egy 

darab   sütit   anélkül,   hogy   az   apja   észrevenné.   -   Mindent   tud,   de   ezt   szereti   a   legjobban 
csinálni.

Az otthonán meg is látszik, gondolta Nell.
- Asztalos az eredeti mestersége? - kérdezte inkább csak udvariasságból.
- Az is. - Odaértek a lány autójához. Greg figyelmeztette a fiait, vigyázzanak, nehogy 

Dagi  kiszaladjon  az  úttestre.  Lecsavarta  a  tanksapkát,   és   anélkül,   hogy a  srácokra  nézett 
volna, közölte: - Dan, ha teletömöd magad, és rosszul leszel, kórházba viszlek, és kimosatom 
a gyomrodat.

A kisfiú megszeppenve rakta vissza a süteményt. 
Ez az ember minden idegszálával a gyerekeire figyel. Akkor is tudja, mit csinálnak, ha 

éppen nem néz oda, állapította meg magában Nell.

- Kitűnő a radarrendszere - jegyezte meg elismerően a kocsihoz támaszkodva, miközben 

Greg betöltötte a benzint.

- Szükségem   is   van   rá.   -   A   férfi   a   széltől   kócos,   kipirult   arcú   vendégre   nézett. 

Kimondottan idegesítette, hogy felgyorsul a szívverése. - Hogy került New Yorkból éppen 
Taylor's Grove-ba?

-   Véletlenül.   Egyébként   pontosan   ilyen   helyre   vágytam.   -   Nell   körülnézett.   -   Tetszik 

nekem ez a vidék.

- Nem túl egyhangú New York után?
- Épp ez a nyugalom vonzott ide.
Greg megvonta a vállát. Úgy vélte, az efféle nagyvárosi nő legfeljebb fél évet bír ki itt. 

Vagy még annyit sem. Halálra fogja unni magát, és néhány hónap múlva szedi a sátorfáját.

- Kim rajong magáért, Miss Davis. Majdnem annyit emlegeti az énekkari próbákat, mint a 

jövendőbeli jogosítványát. Márpedig az nagyon nagy szó.

- Rendkívül hízelgő... Elhatároztam, hogy benevezem őt a marylandi központi ifjúsági 

kórusba.

Greg hátratolta ellenzős sapkáját.
- Tényleg tehetségesnek tartja?
- Úgy látom, csodálkozik...
- Igen. A régi énektanár idejében úgy járt a karénekre, mintha a fogát húznák.
- Amint hallottam, Mr. Strikernek nem volt szenvedélye a tanítás.
- De nem ám! Mr. Striker csak egy vén... - A mondat befejezetlen maradt, mert Greg 

tekintete   a   fülüket   hegyező   ikrekre   tévedt.   -   Megöregedett   -   folytatta.   -   Elvesztette   a 
lelkesedését.   Már   nem   volt   türelme   a   gyerekekhez.   Az   énekkar   az   ő   idejében   minden 
karácsonyon ugyanazt a két-három dalt adta elő. Nem fogadott el semmi újat, nem haladt a 
korral.

- Tudok róla. Ezentúl másképp lesz. Ugye eddig egyetlen Taylor's Grove-i tanuló sem 

jutott be az állami kórusba?

- Azt hiszem, nem.
- Lehet,   hogy   Kim   lesz   az   első?   -   Nell   elégedetten   állapította   meg,   hogy   mégiscsak 

sikerült elbeszélgetnie a szűkszavú Greg Taylorral. - Maga is szeret énekelni? - kérdezte.

- Kizárólag a zuhany alatt. - A gödröcske újra megjelent a férfi arcán. Az ikrek kuncogtak.
- Nem is igaz! A konyhában is! - kotnyeleskedett Dan. - Jó hangosan fújja, és olyankor 

Dagi mindig vonítani kezd.

- Most mit árulkodsz? - nézett a gyerekre tettetett haraggal Greg.
- Izgalmas hangverseny lehet - mosolygott Nell miközben a kutya füle tövét vakargatta. 

Dagi vidáman csóválta a farkát, aztán bevágtatott a házba.

- Tessék, Miss Davis! - Az ikrek a lány kezébe nyomták a sütemény maradékát, majd 

üldözőbe vették kedvencüket.

- Legalább olyan nehéz lehet vigyázni rájuk, mint egy zsák bolhára - jegyezte meg Nell.
-A maga tiszteletére feltűnően rendesen viselkedtek. Úgy látszik, kedvelik.
- Meg is érdemlem. Állítólag kedves néni vagyok. Többnyire... - tréfálkozott a lány, de 

úgy vette észre, Mr. Taylornak valami nem tetszik. - Tegye csak a csomagtartóba a kannát! 
Megtöltve hozom vissza.

- Már mondtam, hogy nem szükséges. - Greg visszatekerte a tanksapkát, és felemelte az 

üres bádogkannát. - Mi, Taylor's Grove-iak is kedves, segítőkész népek vagyunk. Többnyire...

- Legyen szíves, szóljon, ha már engem is helybélinek tekint! Ha kiálltam a próbaidőt... - 

Nell behajolt a kocsiba, lerakta a süteményt az anyósülésre. A férfi kénytelen volt elviselni a 
feszülő farmernadrágba bújtatott formás popsi látványát.

A lány előbújt az autóból, és lenyalogatta ujjáról a csokoládét.
- Köszönöm a segítségét. Meg a finom süteményt.
- Szívesen, máskor is - hallotta a saját hangját Greg.
Nell beült a kormány mögé, letekerte az ablakot, és padlóig nyomta a gázpedált. Taylor 

összerezzent a felbúgó motor éles zajától. Ezt még gyakorolnia kell, szögezte le magában.

- Ahelyett,  hogy kint  várakozik  a parkolóban,  bejöhetne  néha  a próbára. Nem  árt, ha 

hallgat néha egy kis szép zenét - kiáltott búcsúzóul a lány.

Taylor viszont egyáltalán nem volt biztos benne, van-e kedve huzamosabb ideig bámulni 

ezt az izgalmas nőt.

- Kapcsolja be magát! - morogta.
- Parancsára! - Nell  becsatolta  a biztonsági  övet. - Meg kell  még szoknom... Adja át 

üdvözletemet a fiainak!

Greg addig nézett a kocsi után, míg az el nem tűnt a kanyarban. Van valami ebben a 

lányban, gondolta. A jelenlétében mintha kezdene feloldódni bennem a hosszú, nagyon is 
hosszú évek óta tartó feszültség...

3. FEJEZET

Greg az órájára nézett. Húsz-harminc perc, és kezdheti is vakolni a nagy hálószoba falát.
A fiúk bizonyára már otthon vannak. Szerencsére Mrs. Hollis öt óráig velük tud maradni, 

úgyhogy   minden   mára   tervezett   munkát   elvégezhetek,   és   utána   még   ki   is   takaríthatok, 
gondolta. Aztán hazafelé menet veszek egy szép nagy pizzát vacsorára.

Általában szívesen főzött, de néha sajnálta rá az időt. Kitalálni, mit egyenek, bevásárolni, 

elkészíteni, feltálalni, utána meg elmosogatni... Majd hét éve nevelte egyedül a gyerekeit, és 
ezalatt egyre többre becsülte édesanyja háziasszonyi teljesítményét.

Körülnézett   a   félig   kész   lakásban.   A   halvány   októberi   napfény   beszűrődő   sugaraiban 

porszemek táncoltak. A régi falakat Taylor lebontotta, újakat húzott fel helyettük, és kicserélte 
a megvetemedett ablakkereteket. A négy kis szobát és a feleslegesen széles előszobát három 
tágas helyiséggé alakította. Ha minden a tervei szerint halad, karácsonyra beköltözhető lesz a 
lakás. Újév után már bérbe is adhatja.

Tulajdonképpen el kellene adnom, fontolgatta, de nehezemre esne megválnom tőle.
Minden újjávarázsolt házat, lakást a tulajdonának érzett. A vérében volt a birtoklás vágya. 

Az   édesapja   is   lebontásra   ítélt,   tönkrement   házak   megvásárlásával,   kitatarozásával 
foglalkozott. Újjáépítette a lerobbant ingatlanokat, aztán bérbe adta vagy eladta őket.

Greg már kamaszkorában felfedezte, milyen megnyugtató, ha az övé marad, amit a két 

keze munkájával teremtett meg. Ilyen az a régi épület is, amelyben Nell Davis lakik. Vajon 
tudja-e a lány, hogy százötven évesnél is öregebb az a ház? Milyen kár, hogy a téglák nem 
tudnak beszélni! Mennyi érdekes, sosem hallott történetet mesélhetnének a régmúlt időkről... 
Egy egész történelemkönyvre valót!

Az   utóbbi   időben   Greg   egyre   gyakrabban   gondolt   a   tanárnőre,   mint   például   most   is, 

miközben lehajolt a szerszámaiért meg a szigetelőszalagért. Jobb lenne, ha máson járna az 
eszem, figyelmeztette magát. A nők mindig bonyodalmat okoznak. Bizonyára Nell Davis sem 
kivétel - csak rá kell nézni!

Az énekkari próbákra a szíves invitálás ellenére sem ment el soha a férfi. Néhányszor 

már-már rászánta magát, de a józan esze minden alkalommal visszatartotta. Pedig hosszú idő 
óta Nell volt az első nő, aki megtetszett neki. De tudta, hogy nem engedhet meg magának 
holmi udvarlást, kiváltképp komoly kapcsolatot, amely csak rabolná a drága idejét, és elvonná 
figyelmét a munkájáról, a fiairól.

Már attól is lelkiismeret-furdalása támadt, hogy néha ábrándozik a tanárnőről. Mire jó az 

efféle? Csak nyugtalan, szétszórt lesz tőle az ember. Még csak az kellene, hogy valóra váljon, 
amiről   képzelődik!   A   nők   időigényes   teremtmények.   Vacsorázni   kell   vinni   őket,   szóval 
tartani, szórakoztatni... Ha pedig a férfi szerelmes lesz, kiszolgáltatottá, sebezhetővé válik.

Gregnek nem állt szándékában, hogy ilyen kockázatot  vállaljon  - még akkor sem, ha 

gyanította, hogy Don és Dan egyáltalán nem bánná, ha maminak szólíthatná Nellt.

Az ikrek anya nélkül is kiegyensúlyozott, boldog felnőttekké válhatnak. Végül is hol van 

az előírva, hogy minden családban kell egy asszony? A legendás anyai ösztönből fikarcnyit 
sem tapasztalt - legalábbis a feleségénél. Attól, hogy valaki nőnek születik, még nem lesz 
belőle feltétlenül jó anya is.

Greg dühös lett. Évek óta nem gondolt Angie-re, vagy ha mégis, csupán futólag. Most 

azonban  úgy  érezte,  nem  gyógyult   még  be teljesen  a  régi  seb.  Egyetlen   nőt sem  szabad 
komolyan venni. Vagy ha mégis - íme, az eredmény!

Rosszkedvűen tépte le az utolsó méter szigetelőszalagot. A fontos dolgokkal törődj! Ne 

engedd át magad mihaszna gondolatoknak! - parancsolt magára. Elvégzed a mára beütemezett 
munkát, ha fene fenét eszik is!

Elszántan indult lefelé, hogy kivegye a csomagtartóból a vakolókanalat. A közelgő alkony 

meglágyította már a nappali fényt. Rövidülnek a napok, fogy az idő, tűnődött mélabúsan 
Greg.

Amint a furgonhoz tartott, megpillantotta nyugtalansága okozóját, Nell Davist. A lány az 

előkert   szegélyénél   állt,   és   elgondolkodva   nézegette   a   házat.   Fakó   farmerjéhez   tompa 
narancsszínű antilopkabátkát viselt, vállát jókora táska súlya húzta le. Divatos fülbevalóján 
megcsillant a lemenő nap fénye.

- Ó, üdvözlöm! - szólt meglepődve, amikor észrevette a férfit. - Ez a ház is a magáé?
- Igen - bólintott Greg gyanakodva, mielőtt kinyitotta a kocsi hátsó ajtaját. Orrát valami 

nagyon kellemes illat csapta meg.

Miért kell egy énektanárnőnek ilyen csábító kölnit használnia? - villant át az agyán.
- Tetszik nekem. - Nell felsóhajtott. - Szép esténk lesz.
- Úgy tűnik - hagyta rá kelletlenül a férfi, és magához vette a vakolókanalat. - Megint 

kifogyott a benzinje?

- Dehogy! Ilyentájt szeretek sétálni. Ezúttal célom is van. Éppen a nővéréhez igyekszem. 

Ugye arra lakik? - mutatott a park felé.

Greg cseppet sem örült neki, hogy a lány, aki akarata ellenére oly sokat foglalkoztatja, 

Mirával barátkozik.

- Arra. Miért?
- Miért?   -   Nell   a   férfi   nagy,   erős   kezét   tanulmányozta,   s   ettől   a   szívverése 

szabálytalankodni kezdett. - Mit miért?

- Miért megy a nővéremhez?
- Kottákat viszek Kimnek.
- Igazán? - Greg a kocsinak támaszkodott, s végigmérte a tanárnőt. Túlságosan barátságos 

a mosolya, állapította meg. Ráadásul sokkal vonzóbb a kelleténél. - A családlátogatás is benne 
van a munkaköri leírásában?

A szellő belekapott Nell hajába. A lány hátrasimította fürtjeit.
- Akkor is elmennék Kimékhez, ha nem volna benne. Érdekel, hogyan él az egyik kedvenc 

tanítványom. Ez is a munkámhoz tartozik. Dolgozni pedig csak úgy érdemes, ha örömét leli 
benne az ember. Különben robot... Ugye maga is élvezi, ha düledező romokból korszerű, 
otthonos lakásokat varázsol?

Fején találta a szöget, ismerte el kénytelen-kelletlen a férfi.
- Valóban szeretem a mesterségemet. Térdig járok a törmelékben, reggeltől estig szívom a 

sűrű port, de az eredmény mindenért kárpótol. - Greg végre elmosolyodott.

- Megnézhetem, éppen min ügyködik? - kérdezte Nell. - Vagy maga is olyan művész, aki 

nem szívesen mutogatja a félkész alkotását?

- Nincs rajta semmi néznivaló - rántott a vállán a férfi. - Azért ha nagyon akarja, vethet rá 

egy pillantást.

- Köszönöm.   -   A   lány   elindult   a   kapu   felé,   de   megtorpant,   mert   a   „mesternek" 

szemlátomást esze ágában sem volt követni őt. - Egyedül menjek?

Greg vonakodva csatlakozott hozzá.
- Az én lakásomat is saját kezűleg alakította át? A faborítást is maga rakta fel?
- Természetesen.
- Gyönyörű lett! Ugye cseresznyefából van? 
Ezt meg honnan tudja? - csodálkozott Greg.
- Eltalálta.
- A színeket is maga választotta?
- Én. - A férfi kitárta az ajtót, és előreengedte Nellt. - Talán nem tetszik?
- Dehogynem! Nagyon is. Főleg a halványkék beépített konyhabútor, meg a fürdőszoba 

mályvaszínű csempéje. - A lány átment a csupasz falú nappalin. - O, milyen pompás lépcső!

A merészen ívelt feljáratra Greg különösen büszke volt. A fakó, szúette fát sötétbarnára 

cserélte. A szélesebb alsó lépcsőfokok könnyed és előkelő benyomást keltettek.

- Ezt is maga csinálta? - Nell elismerően simította meg a fényesre csiszolt korlátot.

- Igen. A régi lépcső teljesen elkorhadt. A lány felszaladt az emeletre.
- Szép munka - szólt le. - Csak túl tökéletes.
- Túl tökéletes? - ismételte értetlenkedve Greg.
- Egyetlen   lépésnél   sem   nyikorog.   Megszoktam   az   otthoni   lépcsőt.   Gyerekkoromban 

sokszor leosontam éjszaka, és mindig átugrottam a recsegő fokokat, nehogy felébredjen a 
mamám. Csuda izgalmas volt!

- Akkor ez egy unalmas feljárat. Egész biztosan nem nyikorog - szólt kicsit sértődötten a 

férfi. - Vastag gesztenyefa lécekből készült. 

- És nagyon mutatós! Remélem, ide gyerekes család költözik. Gregnek kiszáradt a szája.
- Miért? - nyögte ki nagy nehezen.
- Ezért! - Nell váratlanul fellendült a korlátra, és leszánkázott rajta. A férfi önkéntelenül 

elkapta, amint leért. - Nagyszerűen lehet csúszkálni rajta - nevetett elfulladva a lány.

Tekintetük   találkozott.   Nell-lel   ekkor   egészen   furcsa   dolog   történt:   hirtelen   egészen 

elgyengült. Idegesen köszörülte a torkát, s valami közömbös megjegyzésen töprengett.

- Akárhová megyek, mindenütt magába ütközöm - törte meg a zavart csendet Greg. Ideje 

lett volna elengedni a lányt, de a keze sehogy sem engedelmeskedett a parancsnak.

- Kicsi ez a város.
A férfi a fejét rázta. Mindkét keze Nell derekán nyugodott, majd - maga sem tudta, miként 

- ujjai a lány hátára siklottak. Érezte, amint Nell megremeg a karjában.

Vagy én reszketek? - gondolta. Nem is tudom...
- Nekem nincs időm nőkkel foglalkozni - mondta rekedten, minden átmenet nélkül.
- Nos - Nell nagyot nyelt, hogy ki ne ugorjon a szíve izgalmában - magam is elég elfoglalt 

vagyok. - Lassan engedte ki tüdejéből a levegőt. Az érintéstől teljesen elbizonytalanodott. - 
Nem   érdekelnek   különösebben   a   férfiak.   Nemrég   sikerült   kilábalnom   egy   kellemetlen 
kapcsolatból, és... - Képtelen volt gondolkodni, hisz Greg behatóan vizsgálgatta hihetetlenül 
kék szemével.

Mit   bámul   annyira?   A   lány   szeretett   volna   leülni.   Remegett   a   lába,   de   könnyedséget 

tettetett.

- Vessünk véget ennek az átmeneti állapotnak! Azt hiszem - folytatta - mindkettőnk javára 

válna, ha eldöntené végre, hogy megcsókol-e, vagy sem.

Greg kivételesen egyetértett a tanárnővel. Mégsem siette el a dolgot. Lassan, megfontoltan 

hajolt föléje, ajka pillekönnyen ért a lány szájához.

Nell elszédült, forgott vele a világ. Elviselhetetlen ez a kimértség, gondolta. Olyan ez az 

ember, mint a hivatásos borkóstolók, akik nem isszák meg, csak ízlelgetik a finom nedűt, 
hogy érezzék a zamatát.

Aztán a csók lassanként egyre szenvedélyesebbé vált, és Nell odaadóan viszonozta.
Soha   senki   nem   csókolta   így...   Nem   is   sejtette,   hogy   ilyesmi   létezik...   Greg   lassan, 

csábosan vette birtokba a száját, aztán harapdálni kezdte az alsó ajkát. A lány úgy érezte, már 
nem   érvényes   rá   a   nehézkedési   erő.   Megremegett,   felsóhajtott,   egészen   átadta   magát   a 
mámornak.

A férfi is megrészegült Nell illatától, testének melegétől, szájának édes ízétől. Tudta, hogy 

veszélyes játékot űz. Elveszítheti a függetlenségét, önállóságát - tán egész hátralévő életére. A 
lány hozzásimult, a hajába markolt, fejét hátrahajtva kínálkozott fel. Kinyílt, mint virág a 
méhnek.

Greg hallotta saját szívének vad zakatolását. Látni, érezni akarta Nell meztelen testét. 

Levetkőztetni,   csókolni,   a   selymes   bőrét   simogatni...   Vágyakozva   csúsztatta   kezét   a   lány 
pulóvere alá, forró hátára, miközben szája újra és újra az ajkára tapadt.

Képzeletben ráborult, és látta Nell arcát a gyönyör csúcspontján.
Túlságosan hosszú ideje nem ölelt asszonyt... Greg megrettent. Elhúzódott volna a lánytól, 

de az a mellére hajtotta a fejét.

- Szédülök - suttogta. - Mi történt velünk?
- Csak   csókolóztunk.   -   Erről   a   „csak"-ról   elsősorban   önmagát   kellett   Gregnek 

meggyőznie. Ha sikerül, talán elmúlik ez a kínzó feszültség...

-A mennyországban jártam - vallotta be kábultan Nell. Mosolygott, de a tekintete komoly 

maradt. - Soha nem fordult még ez elő velem...

A férfi határozottan eltolta magától a lányt, nehogy a vágy győzzön az akaratán, és újra 

megcsókolja.

- Ez nem változtat semmin - mormolta.
- Miért, minek kellene megváltoznia?
Időközben besötétedett. Greg már alig látta Nell arcát. Így könnyebb volt kimondania:
- Nincs nekem nőkre fordítható időm... és nem is akarok belevágni ilyesmibe.
Szavai villámcsapásként érték a lányt.
- Ehhez képest elég figyelemre méltóan tud csókolózni. - Lehajolt a táskájáért. - Ne féljen, 

nem zavarom a köreit. A világért sem rabolnám a drága idejét.

- Azért még nem kell megsértődnie.
- Egyáltalán  nem sértődtem  meg. - Nell a férfi mellére  bökött a mutatóujjával.  - Mit 

képzel rólam? Azt hiszi, azért jöttem, hogy elcsábítsam?

- Fogalmam sincs, miért jött.
- Megnyugtathatom, ezentúl soha többé nem leszek a terhére. - A lány a vállára vette 

nehéz táskáját, és dacosan szegte fel az állát. - Miért vág olyan képet, mintha legalábbis az 
életére törtem volna?

Gregnek furcsa, kellemetlen érzése támadt. Küzdött benne a vágyakozás, meg a rossz 

lelkiismeret.

- Ezt   kérdezhetném   én   is   magától!   -   csattant   fel.   Nell   elengedte   a   füle   mellett   a 

megjegyzést.

- Csak azt nem értem, hogy lehetnek egy magafajta érzéketlen tuskónak olyan elragadó 

gyermekei, mint Dan és Don.

-A fiaimat hagyja ki ebből! Nell szeme keskeny réssé szűkült.
- Csak nem féltékeny, maga tökfilkó? Remélem, az ikrek nem öröklik a képtelen nézeteit 

a nőkről - szólt vissza, és teljes erőből becsapta maga után az ajtót.

Micsoda zagyvaság! - dühöngött Greg. Az én nézeteim a nőkről cseppet sem képtelenek, 

csak alkalmazkodnak a valósághoz. A gyerekeimhez pedig Miss Davisnek semmi köze!

4. FEJEZET

Nell a színpad közepén állt, s mindkét karját a magasba emelte. Megvárta, míg abbamarad 

a zsivaj, aztán, amikor minden szempár rászegeződött, „beintette" a kórust. Megkezdődött a 
próba.

A fiatal  hangok csengése mindig is kiapadhatatlan  örömforrást jelentett  a tanárnőnek. 

Semmi nem kerülte el a figyelmét; meghallotta a félhangnyi eltérést, vagy ha egy szólam csak 
egy tizedmásodperccel előbb vagy később lépett be.

A  „Télapó   eljön  városunkba"  kezdetű   dal  Bruce  Springsteen-féle   átirata   - érthetően  - 

elnyerte a gyerekek tetszését. Fényévnyi távolságra volt az agyoncsépelt, unalmas karácsonyi 
zöngeményéktől,   amelyeket   előző   zenetanáruk,   Mr.   Striker   minden   évben   elénekeltetett 
velük.

A lányok és fiúk önfeledten, csillogó szemmel, teljes átéléssel daloltak. Lerítt róluk, hogy 

az együtt éneklést nem terhes kötelező feladatnak tekintik.

Az utolsó ütem után a tanárnő elégedetten bólintott.

- Nagyon szép volt, de legközelebb a tenor legyen kicsit erősebb, különben elnyomja a 

basszus. Holly, tartsd feljebb a fejedet éneklés közben! Úgy ni! És most maradt még időnk 
elismételni a „Karácsonyra otthon leszek" kezdetű nótát. Gyere, Kim!

Holly oldalba bökte barátnőjét, mire Kim gyomra görcsbe rándult, de igyekezett úrrá lenni 

idegességén.  Kilépett   a  második   sorból,   odament   a  mikrofonhoz,  és  morcosan   bámulta  a 
nézőteret.

- Szabad ám mosolyogni! - bátorította Nell. - Sőt kötelező! Ne feledkezz meg arról, amit a 

helyes légzésről tanultál! Tracy, kezdheted - fordult a zongoránál ülő lányhoz.

A szám az énekkar halk zümmögésével kezdődött, majd Nell intett Kimnek, s a kislány 

tétován, bizonytalanul fogott bele szólójába. Nem baj, gondolta a tanárnő. Majd belejön, csak 
néhányszor még gyakorolnunk kell.

Az első ütemek után azonban Kim megnyugodott, hangja már sokkal határozottabban 

csengett. Átérezte a dal mondanivalóját, és úgy énekelt, hogy minden szavát érteni lehetett. 
Az   érzelmes   szöveg   illett   az   egyéniségéhez,   törékeny   termetéhez.   Nell   büszke   volt   a 
tanítványára. Kim sokat fejlődött az elmúlt hetek alatt.

A   tanárnő   visszafogta   az   énekkart,   hogy   a   dúdolásuk   csak   aláfestés   maradjon   Kim 

szólójához.   A   kórus   tökéletesen   oldotta   meg   feladatát.   Szem   nem   marad   szárazon   a 
karácsonyi hangversenyen, bizakodott Nell.

- Csodaszép!   -   mondta   végül   boldogan.   -   Büszke   vagyok   rátok.   Mára   végeztünk, 

elmehettek.  Kellemes  hétvégét  mindnyájatoknak!  - A zongorához  lépett,  és összeszedte  a 
kottákat.

- Állati jó voltál! Komolyan mondom! - veregette meg Kim vállát Holly. - Brad szerint is 

- tette hozzá.

- Esküszöl?
-   Amire   akarod!   -   Holly   lopva   az   iskola   szívtiprójára   lesett,   aki   éppen   akkor   bújt   a 

kabátjába.

- Azt sem tudja, hogy a világon vagyok - legyintett Kim.
- Eddig talán nem tudta. Most viszont le sem vette rólad a szemét. - Holly felsóhajtott. - 

Bárcsak olyan csinos lennék, mint Miss Davis! Akkor talán engem is észrevenne.

Kim csak nevetett, de hosszú pillái alól feltűnés nélkül Bradet figyelte.
- Miss Davis tényleg nagyon jó fej. Nemcsak szép, hanem kedves is. Egészen másképp 

bánik velünk, mint Mr. Striker.

- Ó, az a vén medve mindig csak morgott! Na szia, már itt sem vagyok.
- Szia. Akkor... - Kim elhallgatott, mert - tényleg és igazán - Brad odalépett hozzá.
- Helló! - A fiú ránevetett, és Kim szíve nagyot dobbant. - Hiperszuper voltál!
- Kösz... - A lány szája kiszáradt, képtelen volt ennél többet kinyögni. Brad beszélget 

velem! - gondolta félájultan. A focicsapat kapitánya!

A nagy végzős, a diáktanács elnöke! Szőke hajú, zöld szemű... Nem semmi!
- Főnyeremény ez a Miss Davis. Szerinted is?
- I...  igen - Mondj már valami értelmeset is, parancsolt  magára Kim. - Ma este eljön 

hozzánk Holly, meg még páran a suliból. - Minden bátorságát összeszedte, bár a szíve a 
torkában dobogott. - Nézz be te is, ha van kedved!

- Oké! Mikor?
Kim valamennyire magához tért bénultságából. Nagyot nyelt.
- Úgy nyolc körül. - Látszólag hanyagul tette hozzá: - A címem... 
 - Tudom, hol laksz. - A fiú újra mosolygott, és Kim szíve kihagyott egy dobbanásnyit. - 

Még mindig Chuckkal jársz? - kérdezte váratlanul Brad.

- Chuckkal? - Ki az a Chuck? Már el is felejtettem a létezését, gondolta Kim. - Ó, már rég 

nem. Még a nyáron szakítottunk.

- Hát akkor... szia! - Brad csatlakozott a többi fiúhoz.

- Kedves fiatalember - szólalt meg Kim háta mögül Nell.
- Az - felelte mélyről jövő sóhajjal, ábrándosan csillogó szemmel a lány.
- Kimmy szerelmes! - dalolta Dan azon a csipogó hangon, amelyet kisebb gyerekek és 

nagyobb unokatestvérek bosszantására tartogatott. -Kimmynek szeretője...

- Fogd be a szád! - ripakodott rá pipacsvörösen Kim.
Dan kuncogva perdült táncra testvérével a Kimmyről frissiben költött mondóka ütemére. 

Nell azonnal közbelépett, mikor meglátta a tini dühtől szikrázó szemét.

- Hát ti, Taylorok...? Volna kedvetek elénekelni a „Csilingelő csengők”-et?
- Igen! Jó! - Don felügetett a színpadra. - Tudom ám, melyik a kottája! Kikeresem!
- Nem,   én   akarom!   -   kiáltozott   Dan,   de   addigra   már   fivére   diadalittasan   lobogtatta   a 

kottalapot.

- Hamar megtaláltad. - Nell leült a két srác közé a zongorához. Először megnevettette őket 

egy kis hamis kalimpálással. - Akkor kezdhetjük?

A kisfiúk lelkesedése feledtette, hogy kornyikálásuk alig hasonlított énekléshez. Mire a 

dalocska véget ért, már Kim is kacagott.

- Ugye   zongorázik   nekünk   valamit,   Miss   Davis?   -   Dan   bűbájosra   vette   a   figurát. 

Olvadozva, ellenállhatatlanul nézett Nellre. - Kérem szépen!

- Az apukátok biztosan vár már titeket.
- Csak egyetlen dalt!
- Egyetlenegyet! - kunyerált Don is.
Nell képtelen volt nemet mondani kedvenceinek.
- Na jó, de igazán csak egyet - adta meg magát, és beletúrt a kotta-halomba. - Megvan! Ez 

tetszeni fog nektek. Ismeritek a „Kis hableány"-t?

- Ezerszer is láttuk - közölte Don. - Megvan videón.
- Akkor ezt is hallottátok már. - Nell játszani kezdte a népszerű dallamot.

Greg didergett a csípős szélben. Felhajtotta a gallérját, szorosabbra húzta nyaka körül a 

sálat. Halálosan elege lett a hosszú várakozásból. Az énekkar tagjai már régen kijöttek az 
iskolából, csak Kim meg az ikrek nem voltak sehol.

Mintha nem lenne egyéb dolga, mint a parkolóban álldogálni! Ráadásul ma este még Mira 

hülye bulijára is el kell mennie. Utálta az efféle összejöveteleket.

Végül úgy döntött, nem fagyoskodik tovább. Határozott léptekkel indult a kapu felé.
A díszterem ajtaját csukva találta, de kihallatszott Nell telt, mély hangja. Veszélyesen 

csábító és érzéki hang! Szexis, gondolta a férfi - nem először.

Elérzékenyülve   hallgatta   a   vidám   gyerekdalt,   amelyet   jól   ismert   az   ikrek   kedvenc 

rajzfilmjéből.

Mi   az   ördög   történt   velem?   Valamirevaló   férfi   nem   hatódik   meg   egy   ilyen   együgyű 

dalocska hallatán. Úgy látszik, elment a józan eszem, tűnődött. Már akkor, amikor elkövettem 
életein legnagyobb hibáját, és megcsókoltam azt a lányt. A legrosszabb az egészben az, hogy 
ha egyedül találnám, most is megtenném...

Csakhogy Nell nem volt egyedül. Mögötte állt Kim, két oldalán meg Dan és Don csücsült. 

A tanárnő néha rájuk mosolygott, Dan odabújt hozzá, fejecskéjét félrebillentve, pont úgy, 
ahogy az apja ölében szokta.

A látvány feldúlta Greget. Fájdalmas, egyszersmind édes érzés kerítette hatalmába. Zsebre 

dugta ökölbe szorított kezét.

Ebből elég! Véget kell vetni az érzelmek zűrzavarának!
Nehezére esett megszólalnia.
- Késő van - törte meg a pillanatnyi csendet, amikor az utolsó ütemek is elhangzottak.
Négy szempár szegeződött rá. Az ikrek ugrálni kezdtek örömükben.
- Papa! Ide figyuzz! Prímán tudjuk már a „Csilingelő csengők"-et! Elénekeljük neked?

- Sajnos   erre   most   nincs   idő.   -   Greg   mosolyogni   próbált,   hogy   enyhítse   a   fiúk 

csalódottságát. - Amúgy is késésben vagyok.

- Ne haragudj, Greg bácsi! - Kim begombolta a kabátját. - Valahogy elrepült az idő. Észre 

sem vettük...

Miközben apjuk idegesen téblábolt az ajtóban, Nell súgott valamit a gyerekek fülébe. 

Nagyon kellemes dolgot mondhatott, mert a kisfiúk szomorú arcocskája egy szempillantás 
alatt felderült. Viharosan megölelték a tanár nénit, és rohantak a kabátjukért.

- Viszontlátásra, Miss Davis!
- Köszönök mindent - szólt Kim.
Nell   felállt,   és   komótosan   rendezgetni   kezdte   a   kottákat.   Egyértelműen   elutasító   a 

viselkedése. Úgy tesz, mintha itt sem lennék, bosszankodott akarata ellenére Taylor.

- Köszönöm a gyermekmegőrzést - dörmögte.
Nell kifejezéstelen arccal nézett a férfira, felvonta szemöldökét, majd hátat fordított.
Hát   így   állunk?   Nem   is   baj!   Greg   tulajdonképpen   éppen   ilyennek   kívánta   kettejük 

kapcsolatát.   Legalább   nem   kell   udvariaskodnia,   csevegnie   a   lánnyal,   s   főleg   nem   kell 
udvarolnia... Fiai kíséretében köszönés nélkül hagyta el a termet. Csöppet sem érezte magát 
neveletlennek.

5. FEJEZET

Davis kisasszony átesett a ló túlsó oldalára! Már vagy egy órája vagyunk itt, de egyetlen 

pillantásra   sem   méltatott!   A   sógora   poharat   nyomott   a   kezébe,   és   Greg   belekortyolt   az 
almamustba. Elszontyolodva méregette a lányt. Nell elmélyülten csevegett Mira barátnőivel, 
és továbbra is hátat fordított neki.

Micsoda formás lábak! - állapította meg Taylor. Képtelen volt odafigyelni a polgármester 

fejtegetésére   az   iskola   költségvetéséről,   csupán   fél   füllel   hallotta   beszélgetőtársa   szavait. 
Gondolatai máshol jártak...

A tanárnő egészében véve csábító jelenség a szilvakék blézerében, hófehér miniruhájában, 

ismerte   el   magában   Greg.   Csak   most   döbbent   rá,   hogy   soha   nem   látta   még   Nell   lábát. 
Ahányszor eddig találkoztak, a lány mindig nadrágot viselt. Csak nem azért jött szoknyában, 
mert nekem akar tetszeni? - tette fel magának félig dühösen, félig reménykedve a kérdést.

Egy mondat közepén egyszer csak faképnél hagyta a polgármestert.
- Ide figyeljen! - förmedt felháborodva Nellre.
- Tessék? - nézett rá elképedten a lány.
- Butaságnak tartom...
- Mit? Hallgatózott? Butaságnak tartja, hogy megpróbálunk pénzt gyűjteni az iskolának új 

hangszerekre? - vágott vissza megjátszott értetlenséggel a lány.

- Ugyan már! Az ördögbe is! Pontosan tudja, miről beszélek!
- Sajnálom,   nem   vagyok   gondolatolvasó.   -   Nell   már   fordult   is   volna   vissza   a 

hölgykoszorúhoz, de Taylor megragadta a karját. - Ne rendezzen jelenetet mindenki szeme 
láttára! - sziszegte a lány, és megpróbált szabadulni az erős szorításból.

- Eszemben sincs - Greg kituszkolta Nellt a konyhába, ahol Mira éppen szendvicseket 

rakosgatott egy tálra. - Hagyj magunkra egy percre! - parancsolt a nővérére.

- De Greg, dolgom van, láthatod... Inkább szólj, légy szíves, Dave-nek, hogy fogytán a 

must!   -   Az   asszony   szórakozottan   végigsimított   rövid,   barna   haján,   és   kissé   zavartan 
mosolygott Nellre. - Valahogy elszámítottam magam.

- Hagyj magunkra! - ismételte most már ingerülten a férfi. Mirának végre leesett a tantusz.
- Jól van, megyek már - mormolta vidáman. Lerítt róla, hogy egyáltalán nem veszi rossz 

néven a kiutasítást. Bár fogalma sem volt, mi zajlik öccse és a tanárnő között, valami azt súgta 

neki, jobb lesz, ha minél hamarabb kettesben hagyja őket. - Amúgy is meg akartam nézni 
közelebbről Kim legújabb lovagját. - Ezzel felkapta a tálcát, és eltűnt.

- Nos? Hallgatom. - Nell egy szelet sárgarépát rágcsált. - Mi nyomja a szívét, Gregory?
- Nem kellene ilyen... ilyen...
- Miről beszél tulajdonképpen? - érdeklődött a lány.
- Szándékosan levegőnek néz.
- Eltalálta - mosolygott Nell.
- Ostobaságnak tartom!
A lány talált egy felbontott fehérboros palackot, és töltött magának egy pohárral.
- Ha észreveszem, hogy valaki barátságtalan hozzám, és ok nélkül haragszik rám, nagy 

ívben elkerülöm az illetőt. A családja tagjai azonban kedves, szeretetre méltó emberek, ezért 
nem utasítottam vissza a nővére meghívását. - Nell belekortyolt a borba. - Akkor ugye ezt 
megbeszéltük?   -   nézett   erőltetett   mosollyal   a   férfira.   -   Most   pedig   visszamegyek   a 
társasághoz. Remekül éreztem magam, míg ide nem hurcolt.

- Nem haragszom  én magára  - sóhajtotta  Greg.  Felkapott  egy sárgarépát,  és  idegesen 

kettétörte. - Csak bocsánatot akartam kérni.

- - Miért? Mit kellene megbocsátanom? Hogy megcsókolt? Vagy hogy kiállhatatlanul 

viselkedett?

- Nem könnyíti meg a dolgomat, Nell! - csapott dühösen az asztalra a férfi.
- Egy pillanat! Jól hallottam? Tényleg a keresztnevemen szólított?
- Hagyja ezt abba... - Greg hangsúlyosan tette hozzá: - Nell! 
A tanárnő felemelte a poharát.
- Erre inni kell - jelentette ki. - Gregory Taylor odajött hozzám, megszólított, és kétszer is 

kimondta a keresztnevemet. Végtelenül megtisztelő!

- Ide   hallgasson!   -   Greg   legszívesebben   jól   megrázta   volna   a   lányt.   -   Csak   tisztázni 

akartam, hogy... ne játsszunk haragszomrádot.

Nell belenézett a férfi szemébe, és megrémült. Greg pipacsvörös arccal meredt rá, majd 

szétvetette a düh. A lány védekezően emelte fel a kezét.

- Ne féljen, nem bántom. Aki egyedül nevel két gyereket, az megtanul uralkodni magán.
Nell megkönnyebbülten engedte le a karját.
- Akkor ezen is túl vagyunk. Van még valami?
- Bocsánatot akarok kérni - ismételte makacsul a férfi.
- Megbocsátok. Borítsunk fátylat a történtekre! Kezdjünk tiszta lappal, legyünk barátok! - 

nyújtotta jobbját a lány.

Greg  képtelen  volt  elengedni  a  lágy,  írnom  kezet.   Megbabonázva  nézte   Nell  csillogó 

szemét. Akár egy tündéi, gondolta elgyengülve.

- Magát... magát jó nézni.
- Köszönöm, uram. Ön sem kellemetlen látvány.
- Hogy tetszik az összejövetel? - próbálta Greg folytatni a társalgást.
- Nagyon kellemes. Mindenki kedves és rokonszenves. - Nellt bosszantotta, hogy a szíve 

majd kiugrik a helyéről. A férfi még mindig a kezét szorongatta. - Különösen a nővére. Tele 
van tettvággyal, ötletekkel.

- Vigyázzon! Mire észbe kap, minden jótékonysági akciójába beszervezi!
- Elkésett   a   figyelmeztetéssel.   Önként   és   dalolva   jelentkeztem   a   hulladék 

újrafeldolgozásának népszerűsítésére, és máris tagja vagyok a művészeti bizottságnak.

- Szóval nem menekült meg - nevetett Greg. Hüvelykujjával könnyedén simogatta Nell 

csuklóját. 

- Nem is akartam megmenekülni. Szívesen csinálok bármit, amivel hasznára lehetek a 

Taylor's Grove-iaknak. Magának is azt javaslom, vállaljon időnként társadalmi munkát. Jót 
tenne a lelkének.

- Nincs nekem ilyesmire időm. Éppen elég, hogy állandóan magára kell gondolnom...
- Tulajdonképpen mit akar tőlem? - Nellnek görcsbe rándult a gyomra, s a szíve ismét vad 

indulót dobolt.

- Hát ez az! Éppen az a gondom...
Ebben a pillanatban kivágódott a konyhaajtó, és Kimmel az élen egy csapat tizenéves 

rontott be. A házikisasszony megtorpant, és tágra nyílt szemmel meredt a nagybátyjára, aki a 
tanárnő kezét szorongatta.

- Bocsánat... elnézést - dadogta a kislány. A rajtakapott felnőttek zavartan rebbentek szét. 

- Mi csak azért... - Kim sarkon fordult, és kiterelte kuncogó barátait a helyiségből.

- Na hála istennek! Már csak ez hiányzott... Holnap az egész város rólunk beszél - nevetett 

Nell. - Pedig teljesen ártatlanok vagyunk. Ám ha már úgyis lebuktunk, mit szólna hozzá, ha 
mindent   elölről   kezdenénk?   -   kérdezte   némi   gondolkodás   után.   -   Elvisz   holnap   este 
vacsorázni? Esetleg moziba? Vagy más programhoz lenne kedve?

- Úgy érti, randevúzzunk? Beszéljünk meg találkát? - hitetlenkedett Greg.
- Igen,   olyasmire   gondoltam.   Tudja,   ahogy   egy   férfi   meg   egy   nő   szokta...   -   vágta   rá 

türelmetlenül a lány. - Azért nem kell megijednie! Nem szándékozom egy újabb gyerekkel 
megajándékozni. Persze ha nincs hozzá kedve, felejtse el az egészet!

- Szeretném megölelni - hallotta Greg a saját hangját.
Ha már kimondtam, nem szívhatom vissza, gondolta kicsit rémülten.
- Egyszer talán annak is eljön az ideje. - Nell nem tudta volna megmondani, hányszor 

álmodozott erről mostanában.

Mondj már valamit! - adta ki a parancsot magának a férfi. Aztán majd meglátjuk, mi 

lesz...

- Időtlen idők óta nem voltam moziban a gyerekek nélkül. Biztosan találok pótmamát.
- Helyes. - A lány ugyanolyan kételkedőn, gyanakvóan nézett Gregre, ahogy a férfi szokta 

őt   méregetni.   -   Hívjon   fel,   ha   szerzett   bébicsőszt!   Holnap   reggeltől   estig   otthon   leszek. 
Dolgozatokat javítok - mondta, és becsukta maga mögött a konyhaajtót.

Bármennyire is megkönnyítette számára Nell, Gregnek nehezére esett, hogy belemenjen 

az   ősi   férfi-nő   játékba.   Bosszantotta,   hogy   olyan   ideges   az   esti   program   előtt,   mint 
kamaszkorában az első találkán. A szokatlan helyzet legalább annyira kihozta a sodrából, 
mint Kim vihogása meg szemtelen kérdései, amikor megkérte az unokahúgát, hogy vigyázzon 
az ikrekre.

Nell lakásához felfelé menet azon töprengett a lépcsőn, hogy talán bölcsebb lett volna, ha 

bele sem kezd az egészbe. Mire való ez a cirkusz?

A bejárat ajtaja mellett kétoldalt egy-egy padlóváza állt nádbuzogányokkal. Jól mutat, 

állapította meg Greg. Szerette, ha a bérlői ízlésesen rendezkednek be.

Kopogott és várt. Hiszen csak moziba megyünk, nyugtatgatta magát. Megkönnyebbült, 

mikor   látta,   hogy   a   lány   sem   öltözött   ki.   Hosszú,   bő   pulóvert   viselt,   alatta   tapadós 
macskanadrágot.

A mosolya láttán viszont kiszáradt a férfi szája.
- Üdvözlöm! Pontos, mint egy svájci óra. Fáradjon beljebb! Nézze meg, mit műveltem a 

lakásával!

- A maga lakása - felelte Greg.
Nell megfogta a férfi kezét, és maga után húzta.
Az eredetileg szűk kis szobákat Greg egyetlen nagy helyiséggé alakította át, amerikai 

konyhával és étkezősarokkal.

A nappali központi helyén jókora, virágmintás heverő állt. Az ablaknál egy kis asztalon 

vázában színes őszi levelek pompáztak. A falakon végig mindenütt könyvespolcok, egyiken 

kis tévékészülék és hifitorony, meg dísztárgyak, amelyek arról árulkodtak, milyen fontosak a 
nőknek az emlékek.

A lány rendhagyó módon az étkezősarokba állította a harmóniumát és az íróasztalát. A 

kottaállványon fuvola hevert.

A   látvány   nagyon   a   kedvére   való   volt   Gregnek.   Ügyesebben,   otthonosabban   nem   is 

lehetett volna itt berendezkedni, gondolta elismerően.

- Alig hoztam valamit magammal New Yorkból - magyarázta Nell, miközben a kabátjába 

bújt. - Csak néhány apróságot, amihez ragaszkodom. Ami még hiányzik, azt felkutatom a 
bolhapiacon vagy a régiségkereskedésekben.

- Városunkban mindkettőből van elég - jegyezte meg Greg. - Magában egy lakberendező 

veszett   el.   -   A   dicséret   őszinte   volt.   A   férfi   szemügyre   vette   a   régi,   kissé   fakó 
perzsaszőnyeget, a szép, ódivatú csipkefüggönyöket. - Igazán kedélyes otthont teremtett.

- Az a legfontosabb számomra. Indulunk?
Az este sokkal kellemesebbre sikeredett, mint Greg képzelte. Előzőleg megkérte Nellt, 

válassza ki, melyik filmet nézzék meg. A lány egy vígjáték mellett döntött. Taylor maga is 
meglepődött,   milyen   oldottan   ül   mellette   a   moziban.   Jóízűeket   nevettek,   és   élvezetüket 
fokozta, hogy testvériesen megosztoztak egy nagy zacskó, juharszörppel leöntött pattogatott 
kukoricán.

Utána Greg szinte magától értetődően javasolta, hogy egyenek egy pizzát. A forgalmas 

olasz étteremben kemény küzdelem árán sikerült csak elcsípniük egy tizenéves banda orra 
elől az egyetlen szabad asztalt.

- Hogy   ment   Dannek   a   legújabb   tollbamondás?   -   érdeklődött   Nell,   amikor   leültek.   - 

Nagyon félt tőle.

- Nehezen megy neki, de igyekszik. Igazán különös... Don született jó helyesíró, Dannek 

meg betűznie kell minden szót.

- Viszont jól számol.
- Igaz. - Greg nem tudta, örüljön-e annak, hogy a lány ennyire ismeri az ikreket, és a 

szívén viseli tanulmányi előmenetelüket. - Mind a kettő rajong magáért.

- Kölcsönös a szeretet - Nell a hajába túrt. - Talán nevetségesen hangzik, de... - A lány 

tétovázott.  Nehezére   esett,  hogy  megfogalmazza   az  érzéseit.  -  Mikor megláttam  a  fiait   a 
legelső énekkari próbán... nem is tudom, hogyan fejezzem ki magamat... olyan volt, mintha 
születésüktől  fogva ismerném  őket. Most már kimondottan  hiányoznak, ha Kim nélkülük 
érkezik.

- Igen, nagyon meg lehet őket szokni - válaszolta szerényen az apa. Megszokni? Több ez 

annál. De hogy hangzana, ha bevallaná Gregnek, hogy fülig beleszeretett a gyerekeibe? Ki 
tudja, hogyan fogadná a vallomást? - fontolgatta Nell.

- Nagyon élvezem, amikor elmesélik, mi történt a suliban.
- Hamarosan megkapják a bizonyítványukat. - Greg elnevette magát. - Legalább annyira 

izgulok, mint ők.

- Szerintem nem érdemes nagy jelentőséget tulajdonítani az érdemjegyeknek.
- Ezt éppen egy tanárnő mondja?
- Igen. A tanárnőnek az a véleménye, hogy inkább a diákok szorgalmára és a tanulási 

kedvére   figyeljünk,   nem   pedig   a   teljesítményt   jelző,   rideg   számokra.   Egyébként,   ha   már 
osztályzatokról és képességekről beszélünk, elárulok egy titkot: zenetörténetben és énekben 
Kim az osztályelső.

- Komolyan? - A nagybácsi keble dagadozott a büszkeségtől. - Régebben nem is érdekelte 

ez a tantárgy.

- Én más módszerrel tanítok, mint Mr. Striker.
- Meglátszik a különbség. Azt rebesgetik a városban, hogy az idén nagyszerű a kórus. 

Hogyan csinálta?

- Az érdem nem az enyém, hanem a gyerekeké - magyarázta Nell, miközben nekilátott a 

pizzának.   -   Legfontosabb   megteremteni   a   közösségi   szellemet.   Nem   szeretnék   rosszat 
mondani Mr. Strikerről, de az az érzésem, csak egy dolog érdekelte: hogy kihúzza valahogy a 
nyugdíjig. Aki tanít, az szeresse és tisztelje a növendékeit! Valamilyen tehetség mindegyikben 
rejlik.  Ezt   kell   felfedezni.   -  A  lány   nevetett,   arca  kipirult.   -  Sokan   életük   végéig   csak  a 
fürdőkádban énekelnek, embertársaik szerencséjére. - Nell közben jóízűen falatozott. - Az én 
tanítványaim örömüket lelik a közös éneklésben, s ez nagyon sokat számít. És akad köztük 
olyan   különleges   tehetség   is,   mint   Kim.   Jövő   héten   egy   másik   gyerekkel   elküldöm   őt 
próbaéneklésre az állami kórushoz Annapolisba. A téli szünet után pedig szeretnék betanítani 
az énekkar tagjainak egy musicalt.

- Ilyesmiben még soha nem volt része a helybéli közönségnek.
 - Most majd lesz. Meglátja, remekül fog sikerülni.
- Sok munkája lesz vele.
- Nem bánom! Ezért kapom a fizetésemet. 
Greg csak piszkálgatta a pizzáját.
- Látom, nagyon szeret tanítani. És hogy tetszik a mi kis városunk?
- Rettenetesen! Minden okom megvan rá. Szép iskola, gyönyörű vidék...
- Mégsem New York.
- Épp az benne a jó,
- Miért jött el onnan? Bocsássa meg a kíváncsiságomat! Természetesen nem tartozik rám.
- Nem titok. Az utóbbi időben minden rosszul sült el. Nem mintha előzőleg csupa tréfa, 

dal és kacagás lett volna az életem, de ebben az évben mélypontra kerültem. Az iskolában 
megszűnt az állásom, anyagi okokból. - Nell vállat vont. - Mindig a művészeti tantárgyakon 
takarékoskodnak.   Aztán   férjhez   ment   a   lakótársnőm.   Egyedül   nem   tudtam   fizetni   a   bért, 
keresnem   kellett   helyette   valakit   -   sóhajtotta   a   lány.   -   Óvatos   voltam,   ajánlóleveleket 
követeltem. Ennek ellenére egy héttel a beköltözése után a hölgyemény kámfort játszott, és 
magával vitt minden mozdíthatót.

Greg letette a villáját.
- Kirabolta?
- Ki,   méghozzá   alaposan.   Eltűnt   a   televízióm,   a   zenegépem,   az   összes   ékszerem,   a 

készpénz... egyszóval minden. Képzelheti, mit éreztem. Ettől kezdve nem volt maradásom a 
lakásban.  Ráadásul a  barátom  még szemrehányást  is  tett.  Azt mondta,  hiszékeny  voltam, 
bűnösen ostoba, az egész az én hibám, és nem is tudja, mit kezdjen velem.

- Aranyos ember! - vélekedett Greg. - Nagy segítség egy ilyen barát.
- Jól mondja. Nos, fontolóra vettem a szavait, és arra az eredményre jutottam, hogy igaza 

van, különösen ami az úgynevezett kapcsolatunkat illeti. Úgyhogy szakítottam vele.

- Helyes.
- Igen, szerintem is. - Greg egészen más, súgta Nell szíve. - Meséljen a házról, amelyen 

dolgozik!

- Attól tartok, ha elkezdem sorolni a szerelési és egyéb munkálatokat, nem sokat fog érteni 

belőle.

- Gyors a felfogásom - mosolygott a lány.

Éjfélre járt, mikor Greg megállította kocsiját Nell házánál. Nem tervezte ilyen hosszúra a 

kimaradást,   nem   is   hitte   volna,   hogy   egy   teljes   óra   hosszat   magyaráz   majd   kábelek 
fektetéséről, szerelékekről, gyámfalakról. Még az alaprajzot is felvázolta egy papírszalvétára.

Sikerült   megúsznia   az   estét   anélkül,   hogy   ostobának   tartsa   magát,   vagy   úgy   érezze, 

csapdába esett. Egyetlen dolog izgatta: minél előbb viszont akarta látni a lányt.

- Azt hiszem, kezdetnek nem is volt rossz... - Nell a férfiéra tette a kezét. - Köszönöm!
- Bekísérem az ajtóig.

A   lány   már   a   kocsi   kilincsét   fogta.   Mindkettőnknek   biztonságosabb,   ha   Greg   most 

hazamegy, gondolta.

- Ne fáradjon! Magam is odatalálok.
 - Azért mégis... - Greg kiszállt.
Együtt mentek fel a kapuhoz vezető lépcsőn. A földszinti lakásban még égett a villany, és 

kihallatszott a televízió tompa zaja. A szél elült, csillagok miriádjai pislogtak az égen.

- Ha megismételjük ezt az estét, az emberek pletykálni kezdenek rólunk - szólt a férfi. - 

Azt fogják mondani... - kereste a megfelelő kifejezést.

- Magát zavarná...?
- Nem szeretném, ha a gyerekeim esetleg félreértenék a dolgot. Talán megijednének... - 

Greg lenézett a lányra. - Maga túl csinos. Mindennek ez az oka.

- Mármint minek?
- Annak, hogy folyton maga jár a fejemben. - Ésszerű magyarázat, vélte Greg. A testi 

vonzás. Utóvégre fiatal férfi vagyok, ha önmegtartóztatóan élek is. - És az is, hogy...

Ahelyett, hogy befejezte volna a mondatot, végtelenül szelíden két kezébe fogta a lány 

arcát. Nell egészen elgyengült. A csók éppen olyan lassú és izgalmasan érzéki volt, akár az 
első. Greg ajka a száján, a férfi türelme, gyengédsége hihetetlen érzéseket váltott ki belőle. 
Hirtelen megrettent.

Lehetséges? - töprengett. Erre vártam volna? Ő lenne az igazi? Greg elengedte. Hallotta, 

ahogy a lány felsóhajt, és tudta, hogy hiba lenne, ha maradna. El innen, mielőtt elveszíti a 
fejét!

Nell megnyalta a szája szélét, mintha a csók utóízét kóstolgatná. 
- Mesésen csókol, Gregory Taylor! Igazán csodálatosan...
- Mondjuk inkább úgy, hogy eddig takarékoskodtam a csókjaimmal. - Greg azonban maga 

sem   hitte,   hogy   szenvedélyének   csupán   ez   az   oka,   s   ez   a   gondolat   határozottan 
nyugtalanította. - Jó éjszakát!

Nell búcsúzóul csak erőtlenül bólintott. Ábrándosan dőlt a kapunak, megvárta, míg elindul 

az autó. Esküdni mert volna, hogy száncsengőt hall csilingelni...

6. FEJEZET

Október vége az iskolákban a tantestületi ülések és szülői értekezletek ideje. A diákoknak 

jut ilyenkor néhány hőn áhított tanítási szünnap. Greg a nővérére, Kimre, vagy Mrs. Hollisra 
bízta az ikreket, mikor dolgozni ment. Idén pont ezekre a hetekre esett egy üzleti útja, meg 
egy időigényes szakértői szemle is.

Az idegei pattanásig feszültek, miközben bekanyarodott az iskola parkolójába. Vajon mi 

vár   rá   a   szülői   értekezleten?   Valószínűleg   felvilágosítják   gyermekei   lehetetlen 
magaviseletéről. Itt ő nem sikeres vállalkozó, csak „apuka", aki nem készítette fel a fiait 
megfelelően, nem foglalkozott eleget a házi feladataikkal.

Most derül majd ki, hogy Dan és  Don nem tud beilleszkedni  a közösségbe... Felnőtt 

korukra ideggyenge analfabéta lesz belőlük, és mindez az apjuk bűne...

Tisztában volt vele, hogy eltúlozza a félelmeit, mégis összeszorult a gyomra.
- Greg! - Valaki rádudált. Mikor megfordult, a nővérét pillantotta  meg, aki kihajolt  a 

kocsija ablakán. - Hol bujkáltál? Napok óta hiába próbállak elérni.

A férfi odament Mirához.
- Szülői értekezletre vagyok hivatalos.
- Tudom.
- Nem szeretnék elkésni.

- Ne félj, nem kapsz intőt. Éppen a művészeti választmány üléséről jövök. Az énekkari 

egyenruhákról volt szó. Már tizenkét éve használják ugyanazokat a köpenyeket. Ideje újakat 
beszerezni.

- Szerintem is. Adakozni fogok a szent cél érdekében, de most mennem kell. - Nem akarta 

a fiai bűnlajstromát a késésével tetézni.

- Csak azt akartam mondani... Nellnek valami baja lehet. Teljesen szétszórt szegény. - 

Mira gyanakodva méregette az öccsét. - Csak nem te bántottad meg?

- Én? Miért én?
- Fogalmam sincs. Csak... hát valamelyik este együtt voltatok.
- Moziba mentünk.
- Meg az olasz étterembe - tette hozzá Mira. - Kim barátai láttak titeket. 
Kisváros, gondolta bosszúsan Greg.
- Na és?
- Semmi „na és"! Helyeslem. Kedvelem Nellt, Kim pedig egyenesen rajong érte. Csak 

aggódom. Valami bánthatja. Neked talán elárulja, mi.

- Nem szándékozom beleütni az orromat a magánéletébe.
- Én úgy látom, része vagy a magánéletének. Szervusz! - Az asszony elhajtott, mielőtt 

Greg valamit válaszolhatott volna.

Taylor meghatározhatatlan hangot adott ki. Ha valaki véletlenül meghallja, nehezen tudta 

volna eldönteni, nyögés-e, vagy káromkodás. Szerencsére senki sem járt arra. A férfi nagy 
lépésekkel indult az elemi iskola felé.

Húsz   perc   múlva   egy   megkönnyebbült   Greg   lépett   ki   a   kapun.   A   fiai   mégsem 

semmirekellő   kis   szörnyetegek.   A   tanítónő   nemcsak   elégedett   velük,   hanem   agyba-főbe 
dicsérte őket.

Mintha Taylor nem tudta volna már régen, milyen jól sikerült kölykök!
Dan ugyan megfeledkezik néha a fegyelemről, és „óra közben fecseg a padszomszédjával" 

- ahogy a tanügyi bácsik-nénik mondani szokták. Don egy kicsit félénkebb a kelleténél. Csak 
akkor   jelentkezik,   ha   száz   százalékig   biztos   magában.   Az   ikrek   mindazonáltal   jól 
beilleszkedtek a közösségbe.

Miután ettől a lidércnyomástól megszabadult, Greg gondolkodás nélkül a középiskola felé 

indult. Nem tudhatta, meddig tart az ottani értekezlet, de kellemes meglepetés érte: a parkoló 
majdnem  üres  volt,  ám Nell  kocsija  még ott  állt.  A  férfi  úgy vélte,  nem árthat  meg, ha 
egyszerűen benéz hozzá.

Csak odabent, az épületben jött rá, hogy nem is tudja, hol keresse Miss Davist. Bedugta 

fejét a díszterembe. Üres... Ha már itt van, határozta el, érdeklődik a titkárságon.

Az egyik titkárnő megmutatta, merre menjen.
Az osztály  ajtaját  nyitva találta.  Zongorát látott,  kottaállványt,  hangszereket,  meg egy 

magnót, s a tisztára törölt tábla előtt íróasztalt. Nell ült mellette, szemlátomást fülig munkába 
merülve.

Greg   egy   darabig   figyelte.   Leltározta   a   lány   arcába   hulló   aranyhajat,   szép   kezét   a 

golyóstollal, testére simuló pulóverét.

Ha nekem ilyen bájos énektanárnőm lett volna, értenék valamit a zenéhez, futott át az 

agyán.

- Jó napot!
Nell dacos  arckifejezéssel,  harciasan kapta fel a fejét. Mikor meglátta,  ki jött, mélyet 

lélegzett, és mosolyogni próbált.

- Isten   hozta   a   diliházban,   Greg!   -   Az   íróasztal   papírokkal,   kottákkal,   kinyomtatott 

lapokkal volt tele.

- Látom, sok a munkája.

- Akad. Kottát másolni, szervezni, felkészülni a hangversenyre, bűvészkedni a pénzzel... - 

A lány erőlködött, hogy eltitkolja rosszkedvét. - És a maga napja? Milyen volt?

- Köszönöm, jó. Most jövök az ikrek tanító nénijétől. Elégedett velük.
- Igazán nincs oka aggódni miattuk. Értelmesek, aranyosak. 
- Akinek  gyereke  van,  annak  az  aggodalom   elkerülhetetlenül  beivódik   a  sejtjeibe.   És 

magának  mi   a gondja?   - kérdezte   Greg, mielőtt   emlékezetébe  idézte   volna  elhatározását, 
miszerint nem üti az orrát Nell magánügyeibe. 

- Sorolhatnám... Van ideje?
- Kivételesen bőven. - A férfi felült az asztal egy szabadon hagyott sarkára. Szíve szerint 

elsimogatta volna a lány szemöldökei közti gondterhelt ráncokat. - Nehéz napja volt?

A tanárnő  felpattant.  Egyszerűen  képtelen  volt ülve maradni. Idegesen rakosgatta  egy 

dobozba a magnókazettákat.

- Találja ki, mennyi támogatást kap sportra az iskola! Még a zenekarnak is jut valamennyi, 

de a kórus számára minden egyes dollárért könyörögnöm kell.

- Ez bosszantja ennyire?
Nell szikrázó szemmel fordult a férfihoz.
- Maga talán nem dühöngene a helyemben? A futballcsapatnak új mezeket venni persze 

nem gond! Csak, hogy egy maroknyi srác pipec szerelésben rohangálhasson a labda után! 
Nekem meg térden kell csúsznom nyomorult nyolcvan dollárért, hogy felhangoltathassam a 
zongorát - sóhajtotta kétségbeesetten. - Félreértés ne essék, semmi kifogásom a foci ellen, sőt, 
nagyon fontosnak tartom a sportot is.

- Ismerek egy zongorahangolót. Bizonyára felajánlja szolgálatait az iskolának, méghozzá 

ingyen.

Nell   a   tarkóját   dörzsölte.   Papa   mindent   elintéz,   idézte   fel   Dan  szavait.   Gondod   van? 

Fordulj Greg Taylorhoz!

- Nagyszerű   lenne   -   mondta,   és   sikerült   őszintén   elmosolyodnia.   -   Feltéve,   ha 

megbirkózom   a   hivatalok   packázásával.   Ugyanis   még   az   ajándék   elfogadása   is   végtelen 
mennyiségű papírmunkával jár. - A lány megint dühbe gurult. - A tanári teendők közül a 
legutálatosabb a rengeteg űrlap kitöltése. Mégis inkább a klubban kellett volna maradnom 
zongoristának.

- Klubban? Zongoristának?
- Még az előző életemben... - felelte megvetően legyintve Nell. - Amit ott kerestem, abból 

fizettem az egyetemi tandíjat meg a kollégiumot. Jobb munka volt a szokásos felszolgálásnál, 
pincérkedésnél. Alapjában véve sosem izgatott különösen a pénz, még ha hiányzott, az sem. 
Megszoktam a szegénységet.

- Ezek szerint más nyomja a lelkét. Elmeséli, mi izgatja, vagy egyedül akar rágódni rajta?
- Egész ügyesen elvergődöm magam is, de azért jólesik, hogy meghallgat. - Nell újra 

keservesen   felsóhajtott.   Gregre   emelte   a   tekintetét,   és   megállapította,   hogy   nyugodtan 
kiöntheti a szívét ennek a szilárd, megbízható embernek. - Talán mégiscsak városi vagyok. 
Ma volt szerencsém megismerkedni a vidéki szemellenzősséggel, vaskalapossággal. Torkig 
vagyok vele. Ismeri Hank Rohrert?

- Hogyne.   Övé   a   tejcsarnok   az   Old   Oak   Roadon.   Azt   hiszem,   a   legidősebb   fia   egy 

osztályba jár Kimmel.

- Úgy   van,   az   ifjabb   Hank.   Szép,   erős   baritonja   van,   és   nagyon   tehetséges.   Még 

zeneszerzőnek is.

- Tényleg? Nagyszerű!
- Ugye azt hinné az ember? - Nell indulatosan kezdte újra szétrakosgatni a már elrendezett 

iratokat. - Beszéltem ma Mr. és Mrs. Rohrerrel. Magamhoz kérettem a szülőket, mert a fiú 
elmaradozott a próbákról. Az ösztöndíj lehetőségét is megemlítettem nekik. Ifjabb Hanknek 
jók az esélyei. Elmondtam az apjának, anyjának, hogy a fiú ritka tehetség, és remélem, sikerül 

őt rábeszélni, hogy járjon újra az énekkarba. Az idősebb Hank erre úgy támadt rám, mintha 
gorombán megsértettem volna. - A lány hangjában mélységes keserűség csengett. - Azt vágta 
a fejemhez, hogy egyik fia sem pazarolhatja éneklésre az idejét úgy, mint... - Nell elhallgatott. 
Sokkal   felindultabb   volt   annál,   semhogy   elismételje   Mr.   Rohrer   muzsikosokról   alkotott 
véleményét.   -   A   szülők   azt   sem   tudták,   hogy   a   gyerek   az   osztályomba   jár.   Szerintük 
foglalkozzék   inkább   könyveléssel.   A   tejbolt   vezetéséhez   fölösleges   zenét   tanulnia,   és 
eszükben   sincs   elengedni   őt   a   szombati   próbaéneklésre.   A   fiú   nem   hanyagolhatja   el   a 
munkáját az üzletben. Arra kének... nem, követelték, hogy ne ültessek bogarat a srác fülébe.

- Négy gyereket nevelnek - jegyezte meg óvatosan Greg. - Talán anyagi természetűek a 

gondjaik.

- Ha ez volna a helyzet,  sokat segítene az ösztöndíj.  - Nell idegesen  csukta  össze az 

osztálykönyvet. - Itt ez az értelmes, muzikális fiú, akinek nem teljesülhet az álma, mert a 
szülei megmakacsolták magukat. Főleg a kedves papa. Az asszony egész idő alatt meg sem 
szólalt.

- Hátha otthon, négyszemközt meggyőzi a férjét.
- Vagy a családfő a feleségén és a fián tölti ki az irántam érzett haragját.
- Nem valószínű. Ismerem Hanket. Makacs, mint egy öszvér, azt képzeli, hogy mindent 

mindenkinél jobban tud, de nem rosszindulatú.

- Nehéz   elhinni   azok   után,   hogy...   -   a   lány   nagyot   nyelt   -   hogy   pimasz,   mihaszna, 

flaszteren   nevelkedett   nőszemélynek   nevezett,   akit   az   ő   adójából   fizetnek.   Pedig 
hozzásegítettem volna a fiát, hogy vihesse valamire - mormolta, és végre újra leült. - Egészen 
biztosan...

- Ha nem őt, akkor egy másik gyereket. Kimért például nagyon sokat tett, Nell.
- Ez jólesett - mosolyodott el a lány. - Köszönöm!
- Őszintén   ez   a   véleményem.   -   Gregnek   fájt,   hogy   Nell   el   van   keseredve.   -   Az 

unokahúgocskám sokkal magabiztosabb lett az utóbbi időben. Régebben zárkózott volt és 
félénk, de mióta maga tanítja, szinte kivirult.

A tanárnőt mintha hájjal kenegették volna.
- Hagyjam abba a panaszkodást? Azt akarja ezzel mondani?
- Nem   illik   magához   a   búbánat.   -   A   férfi   mindkettejük   legnagyobb   meglepetésére 

megsimogatta a lány arcát. - Sokkal jobban áll, ha mosolyog!

- Úgysem tart sokáig a rosszkedvem. Bob szerint azért nem, mert felületes vagyok.
- Ki az a Bob?
- Már mondtam: a volt barátom, akinek kiadtam az útját.
- Már mondtam: jól tette.
- Örülök, hogy benézett hozzám. Máskülönben estig nyalogatnám itt a sebeimet.
Greg felállt.
- Mennem kell. Nincs még meg a kölykök jelmeze mindenszentek előestéjére.
- Segíthetek?
- Hát... - Az ajánlat kecsegtető volt, de legalább ugyanannyira veszélyes is. Nem lenne 

helyes bevonni egy kívülálló személyt a hagyományos családi teendőkbe. - Nem, köszönöm. 
Elboldogulok magam is.

Nellnek sikerült eltitkolnia csalódottságát.
- Ugye mindhárman ott lesznek szombat este a mindenszenteki ünnepségen?
- Persze, természetesen. Viszontlátásra! - Greg elindult, de az ajtónál megtorpant. - Nell!
- Igen?
- Van, akit bizonytalanná tesznek a változások. Idő kell hozzá, és türelem.
- Rohrerékről beszél, Greg?
- Is. Isten önnel!

A férfi lépései egyre távolabbról hallatszottak. Nell még mindig a nyitott ajtót bámulta. 

„Is"? Greg azt hiszi, hogy meg akarom változtatni?  Tényleg  ezt szeretném?  - töprengett. 
Visszaült, eltolta maga elől a papírokat. Ma már úgysem tud velük foglalkozni.

Mitől fogja el ez a furcsa érzés minden alkalommal Gregory Taylor közelségében? Vajon 

mikor kezdődött? Az első pillanatban, ismerte be, amikor a férfi eljött az énekpróbára Kimért 
és az ikrekért.

Szerelem első látásra? Ilyesmiben Nell nem hitt. Azonkívül sokkal okosabbnak tartotta 

magát annál, semhogy olyan férfit szeressen, aki nem viszonozza az érzéseit. Vagy ami még 
rosszabb: nem akarja viszonozni.

Greg gyengéd, odaadó apa, ráadásul jóképű, erős és izgató férfi. A jelenlétében, vagy ha 

csak   rá   gondolt,   vágyakozás   támadt   Nellben.   Otthonra   vágyott,   családra,   nevetésre   a 
konyhában, szenvedélyre az ágyban. De hát könnyen megbirkózik ő az efféle vágyálmokkal.

Megbirkózik? Talán mégsem olyan könnyen, mint ahogy próbálja bebeszélni magának. 

Ellenkezőleg! Túl nehéz feladat ez egy olyan nőnek, aki már-már szerelmes...

7. FEJEZET

November közepére a fák elhullatták leveleiket, Nell azonban a téli álmára készülődő 

természetben  is   örömét  lelte.  Szerette  a  fanyar  illatokat,  a  kertben   égő rőzsetüzek   csípős 
füstjét,   a   száraz,   szélfútta   levelek   zizegését,   a   hajnali   deret,   amint   fehéren   csillogó 
gyémántporral hinti be a csupasz faágakat, a pázsitot.

Újra és újra azon kapta magát, hogy kibámészkodik az ablakon, várja az első hópelyheket, 

akár gyermekkorában.

Volt  valami  lebegő megfoghatatlanság  a tél  beállta  előtti  napokban.  Mintha kis  időre 

megállna a világ, merengene, emlékezne az elmúlt enyhe, színpompás őszi napokra.

Nell   felidézte   a   mindenszentek   előtti   estét,   a   házakba   bezörgető,   kalózoknak, 

hercegnőknek, boszorkányoknak öltözött maskarás gyerekeket. Az ikrek alig bírták türtőztetni 
magukat, mikor úgy tett, mintha  nem ismerné fel őket a jelmezükben.  Greg költséget  és 
fáradságot nem kímélve szkafandert csinált ugyanis a fiainak.

A   lány   szép   napokat   élt   át   mostanában.   A   hangversenyre   gondolt,   amelyet   együtt 

hallgattak   meg   Greggel,   meg   a   múlt   heti   örvendetes   találkozásukra   a   karácsonyi 
ajándékvásáron.

Most is ő járt a fejében, amint elsétált a férfi által felújított ház előtt. A szíve mélyéig 

meghatotta a figyelmes fivér, sógor és nagybácsi, ahogy ajándékokat választott a szeretteinek. 
Greg alaposan megfontolta, melyiküknek mit vegyen, és addig nem nyugodott, amíg meg nem 
találta a személyre szabott meglepetést, amellyel igazi örömet okozhat.

Nell lassacskán arra a meggyőződésre  jutott,  hogy Greg egészen kivételes, csodálatos 

ember.

A hangulata nem is lehetett volna rózsásabb. Ma délután megkapta az értesítést, hogy 

Kimet és a másik tanítványát felvették az állami ifjúsági énekkarba. Boldog volt és büszke, 
mert tudta, hogy ez az ő műve. A többi gyerek is együtt örült Kimmel és a tenorista fiúval. A 
kórus az utóbbi hetekben igazi közösséggé kovácsolódott. Az ő, Nell Davis gyermekei!

- Nem hideg az idő a sétálgatáshoz?
A lány összerezzent, amikor Greg előlépett nővére kertjének egyik fája mögül.
- Jól megijesztett!
- Nyugodjon meg, errefelé nem járnak haramiák. Mirához megy?
- Nem. Mozgásra vágytam. Ma már eleget üldögéltem. Hallotta a jó hírt?
- Hallottam, és gratulálok.
- Nem az enyém az érdem, hanem...

- Dehogynem! Oroszlánrésze van benne. - A férfi fejcsóválva nézett vissza a házra. - Mira 

és Kim itatják az egereket.

- Jaj, csak nem...? Hiszen...
- Ne értse félre! - Greg irtózott a női könnyektől. - Örömükben...
- Ó! - Nell érezte, hogy az ő szeme is bepárásodik.
- Dave meg úgy dülleszti a mellét, mint egy pávakakas. Fűnek-fának telefonál, elhenceg a 

lánya sikerével.

- Hát van is mire büszkének lennie. Maga talán nem az?
- Bevallom, én is felhívtam néhány ismerősömet - nevetett a férfi.
- Látta volna a karénekeseket, amikor megmondtam nekik! Remélem, ezek után dől majd 

az adomány a kórushoz.

Feltámadt a szél, Nell megborzongott.
- Hiszen maga fázik! Jöjjön, hazafuvarozom. –Az jó lesz, köszönöm. Mit gondol, havazni 

fog? Greg az égre nézett.

- Hamarosan... - Kinyitotta a kocsi ajtaját. - A fiaim már le is hozták a szánkót a padlásról.
- Talán én is veszek magamnak egy ródlit. - Nell kényelmesen hátradőlt az autóban. - Hol 

vannak most a srácok?

- Ma az egyik barátjuknál alszanak. - Greg egy távolabbi villára mutatott. - Épp most 

raktam le őket.

- Biztosan alig várják a karácsonyt.
- Idén   valahogy   egészen   furcsák.   Máskor   már   mindenszentektől   kezdve   nyaggatnak   a 

kívánságaikkal.   Gyűjtik   a   játékárjegyzékeket,   és   mindent   megvetetnének,   amit   a   tévében 
hirdetnek.   -   Greg   elindult   a   kocsival.   -   Most   meg   azt   mondták,   nincs   semmi   különös 
kívánságuk. Kerékpárt szeretnének, ennyit sikerült csupán megtudnom. - A férfi a homlokát 
ráncolta. - Nem tetszik ez nekem. Minduntalan összedugják a fejüket, titokzatoskodnak, de 
nem árulnak el semmit.

- Karácsony előtt titkolózni szokás - vélekedett Nell. - Talán magának készítenek valami 

meglepetést. Mit szeretne?

- Nyolc órát aludni egyhuzamban.
- Ez minden?
- Nekem   elég   ajándék,   ha   boldognak   látom   a   fiaimat.   -   Greg   megállította   a   kocsit. 

Megérkeztek a lány lakásához. - Ugye New Yorkban tölti az ünnepeket?

- Nem. Ott semmihez és senkihez nem kötődöm.
- És a családja?
- Egyke vagyok, és a szüleim a Karib-tengerhez szoktak utazni karácsonykor. Bejön egy 

kávéra?

Sokkal csábítóbb kilátás, mint visszamenni az üres házba...
- Köszönettel   elfogadom   a   meghívást.   Gyerekkorában   maga   is   a   Karib-tengernél 

karácsonyozott? - kérdezte Greg a lépcsőn felfelé menet.

- Nem.   Philadelphiában   laktunk,   és   hagyományosan   ünnepeltünk.   Aztán   New   Yorkba 

utaztam tanulni, a szüleim meg Floridába költöztek. - Nell elővette a kulcsát, és kinyitotta az 
ajtót. - Nem valami szoros velük a kapcsolatom - mondta, miközben levetette a kabátját. - 
Berzenkedtek a zenetanulásom ellen. - A lány a konyhasarokba ment, megtöltötte a kávéfőzőt, 
vendége pedig a fogasra akasztotta bélelt dzsekijét.

- Ezért borult ki annyira az ifjabb Hank miatt?
- Lehetséges...   bár   a   szüleim   tulajdonképpen   nem   ellenezték   határozottan   a 

tanulmányaimat. Csak nem tudtak mit kezdeni vele. Mióta nem élek velük, sokkal jobban 
kijövünk   egymással.   -   Nell   hátranézett   Gregre.   -   Azt   hiszem,   miattuk   csodálom   magát 
annyira.

A férfi, aki egy rózsafából készült zenélődobozt nézegetett, megdöbbenve kapta föl a 

fejét.

- Engem?
- Igen.   Tetszik   nekem,   ahogy   mindent   megtesz   a   fiaiért,   meg   a   nővére   családjáért. 

Megbízható, szilárd, mint a kőszikla. - Nell hátrasimította a haját. Egy fémdobozt vett elő, és 
teasüteményt   rakott   belőle   egy   tányérra.   -   Nem   minden   szülő   ilyen   lelkiismeretes.   Most 
zavarba hoztam? - tette hozzá.

- Nem. De... mégis - ismerte be Greg, és elvett egy süteményt. - Soha nem kérdezősködött 

Dan és Don anyjáról. - A lány hallgatott, de Taylor mégis folytatta: - Utolsó éves egyetemista 
koromban ismerkedtem meg vele. Titkárnő volt az apám ingatlanirodájában. Találkozgattunk, 
később ágyba bújtunk... aztán teherbe esett.

A férfi érzelemmentes hangja hallatán Nell kutatóan vizsgálgatta vendége arckifejezését. 

Greg beleharapott a süteménybe, de a finom édesség keserűvé vált a szájában.

- Tudom, mire gondol: hogy behálózott. Talán így is történt, de én akkor már nem voltam 

gyerek. Tudtam, mit teszek, és vállaltam a felelősséget.

- És a szerelem?
- Szerelem! - Greg legyintett. Nem volt könnyű erről beszélnie. - Angie tetszett nekem, és 

én   is   neki.   Legalábbis   azt   hittem.   Az   esküvő   után   derült   csak   ki,   hogy   „tervszerűen 
megszerezte a főnök fiát". Szó szerint így fejezte ki magát. Jobban akart élni, ezért vett férjül.

Évek teltek el azóta, de Gregnek még mindig fájt, hogy bedőlt egy ilyen ócska fortélynak.
- Rövidre fogva: nem számított ikrekre. El sem tudta képzelni, mennyi vesződséggel jár 

két csecsemő gondozása. Négyhetesek voltak a gyerekek, amikor Angie kivette a pénzemet a 
bankból, és lelépett.

- Ó, Greg, szívből sajnálom! - Nell szerette volna eltüntetni a férfi szeméből a bánatot, a 

keménységet. - Borzalmas élmény lehetett!

- Rosszabbul   is   elsülhetett   volna.   -   Greg   kerülte   a   lány   tekintetét.   -   Egyszer   még 

jelentkezett.  Azt  akarta,   fizessem  ki  a válás  költségeit,  cserébe   „ingyen"  megkaphatom  a 
gyerekeket. Így is történt. Itt a vége, fuss el véle.

Nell odament a férfihoz, és megfogta a kezét.
- A felesége tényleg ilyen üzletet ajánlott? Nagyon megbánthatta... - Lábujjhegyre állt, és 

vigasztalóan megpuszilta Greg arcát. A férfi szeméből még mindig nem tűnt el a szomorúság.

Ez sok mindent megmagyaráz, gondolta a lány. Greg sokat szenvedett, keserűen csalódott. 

Mégsem adta át magát az önsajnálatnak, nem kért segítséget senkitől. Új életet kezdett a két 
csöppséggel, és kizárólag nekik meg a munkának szentelte magát.

- Az a nő nem érdemelte meg sem a férjét, sem a fiait.
Nell részvéte, megértése balzsamként hatott Greg felszakadt sebére.
- Nem   vagyok   sem   mártír,   sem   áldozat.   A   fiaim   mindenért   kárpótolnak.   Az   élet 

legnagyobb ajándéka, hogy ők az enyéim.

- Nem is panaszkodott. - A lány önkéntelenül megölelte Greget. Vigasztalásnak szánta a 

mozdulatot, de más, mélyebbről feltörő érzés is társult hozzá. - Szerintem csodálatos az olyan 
férfi, aki ajándéknak tekinti a gyerekeit.

Taylor a karjában tartotta Nellt. Nem is tudta, miként jutottak idáig. A barátságos ölelés 

bensőséges, szerelmes ölelkezéssé vált, s valahogy az egész teljesen természetesnek tűnt.

-   Az   ajándékokkal   gondosan,   elővigyázatosan   kell   bánni.   -   Greg   gondolatai   vadul 

kavarogtak. A fiai... Nell... Van valami ennek a lánynak a tekintetében, ami szíven üti. Keze 
Nell hajára tévedt. - Mennem kellene.

- Maradj! - szakadt ki a szó a lányból. - Azt akarom, Greg. Ugye tudod? A férfi soha nem 

hitte volna, hogy létezik ilyen édes, ilyen erős vágyakozás.

- Csak   bonyolultabb   lenne   minden,   Nell.   Túl   sok   teher   nyomja   a   vállamat.   Tudod, 

nekem...

- Hadd segítsek! - A lány hangja remegett. - Sutba dobom a büszkeségemet. Szeress, 

Greg! Szeress! Csak most az egyszer... Nem kívánok többet, csak ezt az egy éjszakát.

Hogy is állhatott volna ellen, mikor erről álmodott, mióta először látta...? Oly lágy, oly 

forró és odaadó! Ő pedig hosszú évekig önként mondott le arról a melegségről, amelyet csak 
egy szerető nő tud adni a férfiembernek...

Ajkuk összeforrt, szorosan ölelték egymást.
Taylor soha nem tartotta magát gáláns udvarlónak. Vajon az olyan lányt, mint Nell, nem 

gyertyafény mellett, halk zeneszó kíséretében kellene meghódítani? Hiába, erről lekéstek. Már 
csak egyet tehet: felemeli, és a hálószobába viszi.

Villanyt   gyújtott,   és   amikor   meglátta,   hogy   Nell   legalább   annyira   izgatott,   mint   ő, 

felbátorodott.

- Annyiszor elképzeltem már... - vallotta be halkan. - Ahányszor hozzád érek, mindig 

meztelenül szeretnélek látni...

-  Akkor  jó!   -  Nell  mosolygott,  s  a  feszültsége  lassacskán   felengedett.   Greg   az  ágyra 

emelte, melléfeküdt, a haját, vállát cirógatta, a száját csókolta. Hirtelen könnyű és egyszerű 
lett minden, mintha évek óta összetartoznának, de egyúttal izgalmas is, mintha mindketten 
életükben először szerelmeskednének.

Mohón   simogatták,   ölelték   egymást,   szerelmes   szavakat   suttogtak.   Greg   gyengéden, 

óvatosan gombolta ki Nell blúzát. Nem sürgette a beteljesülést, türelmes maradt. Keze, ajka, 
nyelve lélegzetelállító érzéseket váltott ki a lányból.

Nell teste remegett, izzott, amikor az utolsó ruhadarabtól is megszabadulva, meztelenül 

simultak össze. Végre a szó legigazabb, legőszintébb értelmében szerették egymást. Végtelen 
gyengédséggel, gyönyörittas kíváncsisággal ismerkedtek egymás testével.

Greg újra meg újra visszatért a lány szájához, és Nellt elragadta az érzelmek, az érzékek 

örvénye. Semmi más nem létezett számára a világon, csak ő, a férfi.

Természetes,   elfogulatlan   odaadása   mélyen   meghatotta   Greget.   Mintha   a   testüket   is 

egymásnak teremtették volna. A férfi már-már attól félt, nem tud uralkodni vad vágyán, de 
aztán   visszatalált   a   közös   ritmushoz.   Lassan,   minden   másodpercet   kiélvezve   kezdtek 
mozogni.

Nell törékenysége, karcsúsága fokozta a férfi gyengédségét. Akkor is visszafogta magát, 

mikor a lány ívbe feszülve felsikoltott. Mámorító érzés volt figyelni a hihetetlenül kifejező, 
érzékeny arcocskát.

Tekintetük egymásba fonódott, mikor újra szerelmesébe hatolt. A lány sóhajtva, zihálva 

élte át újból az egyesülés minden gyönyörét.

Odakint tombolt a szél, rázta az ablaktáblákat. Messziről mintha száncsengő csilingelt 

volna... Aztán lassan, szelíden hullani kezdett a hó.

8. FEJEZET

Greg   nem   győzött   betelni   Nell-lel.   Vagy   teljesen   megőrültem,   gondolta,   vagy   jobbik 

esetben csak átmenetileg zavarodtam meg.

A szépséges szőke lány egész lényét betöltötte, éjjel-nappal ő járt a fejében. Röstellte, de 

azt kívánta, bár csupán az érzékei vonzanák Nellhez. Akkor a megszállottságáért egyszerűen a 
testi vágyat okolhatná, és egy jó hideg zuhany után más, fontosabb dolgoknak szentelhetné 
magát. Ám amikor Nellre gondolt, nemcsak az ágyban képzelte el. Néha az énekkar előtt látta 
lelki szemeivel, amint vezényel, vagy a zongora mellett, az ikrekkel kacarászva. Máskor úgy 
idézte fel a lányt, amint a városban sétálgat, kezét a zsebébe süllyesztve, arcát az ég felé 
fordítva.

Mindez félelemmel töltötte el.

Hiszen az a lány oly könnyen vesz mindent! Soha nem töri a fejét, vajon helyesen vagy 

helytelenül cselekszik-e, szabad-e megtennie valamit, vagy nem. Ő, a férfi meg állandóan 
mérlegel.

Úgy vélte, nem engedhet meg magának efféle őrültséget. A gyerekeivel kell törődnie, az 

üzleti ügyeivel, a háztartással. Például ma is, amint hazaér, beindítja a mosógépet, aztán... Ó, 
egek! Hát nem elfelejtette kivenni a mélyhűtőből a csirkét?

Nem baj. A hangverseny előtt megesznek majd valahol egy-egy hamburgert, határozta el. 

Épp eleget fáradozik a mindennapos vacsorakészítés nélkül is. Ráadásul vészesen közeleg a 
karácsony, a gyerekek meg fölöttébb különösen viselkednek.

Csak biciklit kérünk, papa, mondogatják. A nagy ajándékról a Télapó gondoskodik, teszik 

hozzá mindannyiszor ravaszul somolyogva.

Mi az ördög lehet az a „nagy ajándék"? Gregnek halvány sejtelme sem volt róla. Az ikrek 

pedig - hiába tett fel nekik keresztkérdéseket az apjuk -, megtartották titkukat. Egészen új, 
szokatlan dolog volt ez náluk. Kimondottan nyugtalanító...

A srácok egy-két év múlva már nem fognak hinni a kívánságaikat teljesítő Télapóban. 

Gyermeki hitük akkor már odalesz. Bármit szeretnének az idei karácsonyra, ő szíves örömest 
megvenné, a fa alá tenné.

A   kölykök   azonban,   ahányszor   megpróbálta   kipuhatolni   a   titkukat,   csak   izgatott 

kuncogással válaszoltak. Csupán annyit tudott kiszedni belőlük, hogy olyan ajándékról van 
szó, amely mindhármuké lesz.

Greg leszabta a majdnem elkészült nappali szegélylécét, és nekikezdett a szögelésnek.
A karácsonyfát szerencsére már megvette, felállították, ráaggatták a díszeket. Az ünnepi 

sütemény is elkészült... Kicsit furdalta a lelkiismeret, mivel a fiúk könyörgése ellenére sem 
fogadta   el   Nell   ajánlkozását.   A   lány   segíteni   szeretett   volna   a   karácsonyi   füzérek 
elkészítésében.

Megérti-e valaki rajta kívül, mekkora hibát követne el, ha hagyná, hogy Don és Dan 

hozzászokjanak   Nell   jelenlétéhez?   A   lány   csupán   néhány   hónapja   tanít   a   városban,   s 
bármelyik pillanatban úgy dönthet, hogy fogja magát, és elmegy. Kedveli az ikreket, édesnek, 
aranyosnak   tartja   őket,   de   semmi   több...   Neki,   az   apjuknak   kötelessége   mindenáron 
megakadályozni, hogy túl sok érzelmet fektessenek be ebbe a barátságba.

Befektetni? Hiszen ez tőzsdei kifejezés! Greg elszégyellte magát. De semmiképpen sem 

engedheti, hogy másodszorra is elhagyják a fiait. Igaz, első alkalommal még kicsinyek voltak, 
ám később bizonyára feltűnt nekik, hogy más gyerekeknek anyjuk is van. Meg kell védenie 
őket a csalódástól. A világ minden kincséért sem vállalhat ekkora kockázatot, nemhogy holmi 
rövid   lejáratú   boldogságért...   Az   ördögbe!   Már   megint   csak   üzleti   szakszavak   jutnak   az 
eszébe?

Felszögezte az utolsó szegélydarabot is, és elégedetten bólintott. A munkában legalább 

biztos talajt érez a lába alatt. Tervez, kivitelez, bérbe ad. Ismeri az ügy minden csínját-bínját, 
kisujjában van az egész, mint ahogy azt is pontosan tudja, mi kell a fiainak. Bárcsak azzal is 
tisztában lenne, hogyan tovább Nell-lel!

- Talán ma este meglesz. - Dan szájából fehér pamatként szállt a kilélegzett levegő. A fára 

erősített kunyhóban üldögéltek, amelyet az apjuk épített nekik. Vastag kabátot, füles sapkát, 
kötött sálat és kesztyűt viseltek.

- Hiszen még nincs is karácsony!
- Nincs, de ma tartják a karácsonyi hangversenyt! - Don úgy érezte, éppen eleget vártak 

már. - Az énekkarral láttuk őt először. Ráadásul lesz ott zene, feldíszített fenyőfa, meg csupa 
ilyesmi... Tisztára olyan lesz, mint az igazi karácsony.

- Hát...   nem   is   tudom.   -   Az   elképzelés   tetszett   Dannek,   de   kettejük   közül   ő   volt   az 

óvatosabbik. - Ajándékot akkor kap az ember, mikor igaziból megjön a Télapó!

- És amit a tűzoltólaktanyában kapunk, amikor Mr. Perkins Télapónak öltözik? Egy teljes 

héttel karácsony előtt csomagokat osztogat a gyerekeknek!

- Az csak csoki, meg hasonlók! Nem olyan ajándék, amilyet a levélben kértünk. - Dan 

azonban kezdett megbarátkozni testvére ötletével. - Ki tudja, hátha mégis előbb megkapjuk? 
A papa bírja őt. Mira néni pedig azt mondta Dave bácsinak, hogy az apu megtalálta végre az 
igazi feleségnek valót, csak még nem tudja. - A srác a homlokát ráncolta. - Hogyhogy nem 
tudja?

- Fogalmam   sincs.   A   felnőttek   gyakran   mondanak   olyanokat,   amit   nem   lehet   érteni   - 

felelte nagy bölcsen Don. - Meglátod, a papa elveszi feleségül Miss Davist, és akkor Miss 
Davis   hozzánk   költözik,   és   ő   lesz   a   mamánk.   Egészen   biztosan.   Mi   igazán   mindent 
megcsináltunk. Egyetlenegyszer sem tettünk rossz fát a tűzre. Tudod, ahogy az apu mondani 
szokta.

- Aha - Dan elgondolkozva kalimpált a lábával. - Szerinted szeret minket, meg Dagit? 

Még a papát is elviseli?

- Valószínűleg. - Don megtörölte az orrát a kesztyűs kezével. - Én nagyon szeretem őt.
- Én is. Meglátod, minden jóra fordul - tette hozzá vigyorogva Dan. - Ezt is a papa szokta 

mondani.

- Ide   figyeljetek!   -   Nell   felemelte   a   hangját.   A   hangversenyek   alkalmából   öltözőnek 

használt, színpad mögötti helyiségben nagy volt a lárma. A gyerekek ide-oda szaladgáltak, 
igazgatták   a   ruháikat,   frizurájukat,   s   közben   egymást   túlkiabálva   próbáltak   úrrá   lenni 
lámpalázukon. - Csend legyen!

Az egyik fiú térdei közé dugva a fejét küzdött idegességével. Nell megveregette a vállát. 

Lassanként mindenki elhallgatott.

- Mindnyájan keményen dolgoztatok a ma esti koncert sikeréért. Tudom, hogy izgultok. A 

nézőtéren ott ülnek a családtagjaitok, barátaitok, ismerőseitek, de félelemre semmi okotok, 
hiszen igazán szépen énekeltek. Kérlek benneteket, ugyanolyan rendezetten helyezkedjetek el 
a színpadon, ahogy a próbákon begyakoroltuk! - Néhány kamasz kuncogott. Nell felvonta a 
szemöldökét. - Jobban mondva: kíséreljétek meg, hogy fegyelmezettebben és nyugodtabban 
vonuljatok be, mint a főpróbán. Húzzátok ki magatokat, és fel a fejjel! - Hallgatott egy sort, 
aztán   felemelte   a   jobbját.   -   Ami   a   legfontosabb:   élvezzétek   az   éneklést,   örüljetek   a 
szereplésnek! Úgy, és most kifelé! Mutassátok meg, mit tudtok!

A tanárnő szíve is hevesebben dobogott, amikor növendékeit a színpadra küldte. Figyelte, 

hogy mindenki a megfelelő helyre áll-e. A nézők moraja elhalkult. Nell tisztában volt vele, 
hogy az énekkar mai teljesítménye egyúttal az ő vizsgája is. Most dől el, elfogadja-e a helyi 
közösség zenetanárként.

Megigazgatta   bársonykabátkáját,   mélyet   lélegzett,   és   követte   a   kórust.   Udvarias   taps 

fogadta.

- Szeretettel üdvözlöm önöket a Taylor's Grove-i középiskola karácsonyi hangversenyén - 

szólt a mikrofonba.

- Miss Davis irtó csinos, ugye papa?
- Igen, Don, nagyon.
Zöld bársony kosztümjében, hozzá illő hajpánttal a szőke fején, kissé ideges mosolyával 

Nell valóban elragadóan festett. Vajon tudja-e, milyen bájos? - tette fel magában a kérdést az 
ikrek apja.

A  lány  ebben   a  pillanatban   csupán  azt   tudta,   hogy  nagyon  szurkol.  Jó  lett  volna,   ha 

felismer néhány arcot a közönség soraiban, de a fényszórók elvakították. Egy-két bevezető 
mondat után a kórus felé fordult, és bátorítóan mosolygott „gyermekeire".

- Rajta! - szólt olyan halkan, hogy csak az énekkar hallja. - Vágjunk bele!

A nézőtéren ülő közönség sokéves tapasztalatai alapján holt unalmas műsorra számított, 

de már az első dal, a Bruce Springsteen-szám meglepetésként hatott rájuk.

Az   utána   felzúgó   tapsvihar   elsodorta   Nell   minden   feszültségét.   Túljutottak   az   első 

akadályon!   Ezután   hagyományos   dallam   következett,   majd   a   „Cantate   Domine”-t  és   az 
„Adeste Fideles”-t újra vidámság követte, a „Csilingelő  csengők” új, könnyed átirata. Az 
énekkar ringatózott és tapsolt a dal ütemére.

Amint elcsitult a közönség viharos tetszésnyilvánítása, előlépett Kim, és tiszta, csengő 

hangján belekezdett a szólójába. Nell szíve repesett örömében, meghatottságában.

- Ó, Dave! - Mira elérzékenyülten fogta meg férje kezét. - A mi kislányunk!
És ezúttal nemcsak Mira szemébe gyűltek könnyek...
Befejezésül   a   „Csendes   éj,   szentséges   éj"   hangzott   fel,   zongorakíséret   nélkül,   ahogy 

eredetileg   egy   Franz   Xaver   Gruber   nevű   osztrák   templomi   orgonista   szerezte   a   múlt 
században - s ahogy csak fiatalok tudják előadni. A nézőtéren mindenki felállt, és elragadtatva 
ünnepelte a kórust.

Nell boldogan nézte diákjai kipirult arcát. Mikor elhalkult a taps, a mikrofonhoz lépett.
- Ugye csodálatosak voltak a gyerekek?
Helyeslés és „bravó" kiáltások hangzottak fel újra. A tanárnő megvárta, míg abbahagyják.
- Szeretném szívből megköszönni mindnyájuknak, hogy eljöttek. Különösen az énekesek 

szüleinek tartozom hálával a türelmükért, megértésükért. Gyermekeiket nap, mint nap hosszú 
órákra átengedték nekem. Ezek a fiatalok odaadóan, szorgalmasan dolgoztak. Örülök, hogy a 
munkájuk eredményes lett, és tetszett önöknek az előadás. Még csak annyit fűznék hozzá, 
hogy   a   színpadot   díszítő   pompás   növények   a   Hill   Virágbolt   nagylelkű   adományai,   és 
cserepenként   három   dollárért   megvásárolhatóak.   A   befolyt   összegből   új   egyenruhákat 
vásárolunk a kórus tagjainak. Boldog ünnepeket kívánok!

Nell indult volna kifelé a színpadról, de ekkor Kim és Brad lépett hozzá.
- Hátravan még valami.  - Brad a torkát  köszörülte. A nézőtéren újra csend lett. - Az 

énekkar   ezzel   a   kis   ajándékkal   szeretné   megköszönni   új   tanárnőnk   fáradozását.   -   A   fiú 
szemlátomást zavarban volt. - Ez volt Miss Davis első hangversenye, és... - Brad elfelejtette 
mindazt a szépet és jót, amit Kim rágott a szájába, ezért csupán azt dadogta el, amit érzett: - 
Miss Davis... egyszerűen... nagyszerű! Szívből köszönjük!

- Remélem, tetszik - Kim egy szalagcsokorral átkötött dobozkát nyújtott át Nellnek. - A 

kórus adta össze rá a pénzt.

- Nahát! - A tanárnő alig bírt megszólalni. Amúgy sem tudta, mit mondjon. Felbontotta az 

ajándékot, és könnyes szemmel nézte a violinkulcs alakú kis arany kitűzőt.

- Tudjuk, hogy szereti az ékszereket - folytatta Kim. - Ezért gondoltuk... -Ó, ez csodaszép! 

Igazán gyönyörű! Köszönöm! Nem is tudjátok, milyen nagy örömöt okoztatok - fordult az 
énekkar felé. - Boldog karácsonyt!

- Ajándékot kapott! - súgta Dan Donnak. A három Taylor a folyosón várta Kimet. - Ez azt 

jelenti, hogy mi is kaphatunk ma...

- De akkor Miss Davis nem mehet innen mindjárt haza. - Don mindent meggondolt, s már 

csak   a   kedvező   pillanatra   várt.   Amint   meglátta   Nellt,   ugrálni   kezdett,   hogy   a   tanárnő 
észrevegye őket. - Miss Davis! Miss Davis! Itt vagyunk!

Greg mozdulni sem bírt. Miközben figyelte a színpadon vezénylő lányt, majd mosolyát, 

könnyes szemét, érezte: valami történt vele.

Rájött, hogy szerelmes. Fogalma sem volt, mit kezdjen ezzel az új, váratlan érzéssel. A 

legkézenfekvőbb megoldásnak a menekülés tűnt, de földbe gyökerezett a lába.

- Szervusztok! - Nell lehajolt, megpuszilta az ikreket. - Hogy tetszett?
- Baromian! Csudaszép volt! Főleg Kim...
- Szerintem is - súgta a lány Dan fülébe -, de maradjon ez a hármunk titka.

- Mi nem árulkodunk! - Dan büszkén nézett testvérére. - Nekünk is van ám egy közös 

titkunk! Már régóta...

- Eljön hozzánk, Miss Davis? - Don megragadta Nell kezét, és a cél érdekében minden 

bűbáját   bevetette.   -   Kérem   szépen!   Okvetlenül   meg   kell   néznie   a   fánkat   meg   a 
lámpafüzéreket. Az egész utcában a miénk a legszebb!

- Szívesen mennék - Nell Gregre pillantott -, de az apukátok biztosan nagyon fáradt.
Greg   nem  fáradt  volt;  úgy  érezte,  mintha   letaglózták  volna.   A  lány   pilláin  ugyanúgy 

csillogtak a könnyek, mint kabátján az ajándék aranykulcsocska.

- Szívesen látlak, ha nincs terhedre a vezetés.
- Elfogadom a meghívást. Annyira izgatott vagyok még mindig! Semmi kedvem egyedül 

hazamenni. - Nell a férfi arcát vizsgálgatta. Vajon örül...? Vagy jobban szeretné, ha békén 
hagyná őket? - Biztos, hogy nem zavarok?

- Biztos - felelte rekedten Greg. - Amúgy is beszélni szeretnék veled. 
- Amint végeztem itt, utánatok megyek. - Ezzel a tanárnő belevetette magát a tömegbe.
- Valósággal csodát művelt - nézett utána Mis. Hollis. - Milyen kár, hogy hamarosan 

eltűnik az életünkből.

- Eltűnik az életünkből? Hogyhogy? - Greg aggódva figyelte az ikreket, de azok izgatottan 

sutyorogtak egymással, és se láttak, se hallottak. - Hogy érti ezt, Mrs. Hollis?

- Mr. Perkinstől tudom, akinek Addie McVie, a titkárnője mondta, hogy Miss Davisnek 

felajánlották a régi helyét, és jövő ősztől megint New Yorkban dolgozhat. Miss Davis és az 
igazgató   holnap   reggel   tárgyal   az   ügyben.   -   Greg   lesújtva   bámult   maga   elé.   -   Nagyon 
sajnálom, hogy elveszítjük. Megszerettette a zenét a gyerekeinkkel... - folytatta Mrs. Hollis, 
de ekkor meglátta az egyik barátnőjét, és sürgősen faképnél hagyta Taylorékat.

9. FEJEZET

Greg mindig is fegyelmezett ember volt. Az elmúlt hét év alatt legalábbis soha nem esett 

nehezére, hogy uralkodjon magán. Most is sikerült eltitkolnia a fiai előtt, mennyire felkavarta 
a hír.

Az ikrek majd kibújtak a bőrükből örömükben. Miss Davis eljön hozzájuk! Az Egyesült 

Államok   elnökének   látogatására   sem   készülődtek   volna   izgatottabban.   A   ház   minden 
helyiségének minden lámpáját meggyújtották, süteménnyel teli tálakat raktak az asztalokra - 
egyszóval mindent megtettek, hogy Nell jól érezze magát náluk.

A fiaim szeretik, gondolta Greg. Ettől aztán még bonyolultabb az egész... Láthattam volna 

előre! Sejtettem én, hogy baj lesz - de semmit sem tettem ellene. Nem voltam elég előrelátó. 
Tessék! És még a gyerekeket is belerángattam!

Most aztán főhet a feje. Hogyan teremtsen rendet ebben a zűrzavarban? Mindenesetre 

kinyitott a vendég számára egy üveg sört.

- A női hölgyek a bort szeretik - közölte Dan, a világfi. - Például Mira néni is.
Igaza van... Mira buliján Nell bort ivott.
- Sajnos az nincs - felelte Greg. Olyan szerencsétlen képet vágott, hogy Don megsajnálta.
- Nem baj. Majd legközelebb veszel - próbálta vigasztalni.
Az apja beleborzolt a srác hajába. Szinte fájt, annyira szerette a gyerekeit.
- Kösz a jó tanácsot.
- Papa! Ugye te is szereted Miss Davist?
- Persze. Nagyon kedves...
- És ugye ő is szeret minket?
- Ki ne szeretné az ilyen aranyos ikreket? - Greg leült a konyhaasztal mellé, és ölébe 

ültette Dont. Mint annyiszor, most is hálát adott a sorsnak, hogy két ilyen drága kisfia van. 

Nincs boldogítóbb érzés, mint magához ölelni őket. - Még én is szeretlek benneteket. Persze 
csak akkor, ha nem rosszalkodtok.

Don kuncogva bújt az apjához.
- De ő, szegényke egészen egyedül lakik. Tudtad, apu? - A gyerek csavargatni kezdte 

Greg inggombját. Tapasztalatai alapján a férfi biztos volt benne, hogy a fia szívet ilyenkor 
nyomja valami.

- Sokan laknak egyedül, Don.
- De a mi házunk irtó nagy! Két szoba mindig üres, kivéve, ha eljön hozzánk a nagyi meg 

a nagypapa.

Greg megriadt.
- Mire akarsz kilyukadni?
- Semmire. - Don durcásan csücsörítve csavargatta az inggombot. - Csak arra gondoltam, 

hogy esetleg ideköltözhetne - nézett óvatosan a papájára. - Akkor nem lenne olyan nagyon 
magányos.

- Honnan   veszed,   hogy   magányos?   -   kérdezte   Greg.   -   Szerintem   okosabb   dolgokra 

kellene...

Megszólalt az ajtócsengő. Dagi felugrott, és izgatottan ugatni kezdett. Dan a konyhába 

rohant.

- Itt van! Megjött! - ujjongott.
Greg gyengéden végigsimított Don haján, és letette öléből a gyereket.
- Indulás, engedjétek be! Hideg van odakint.
- Én nyitok ajtót!
- Nem, én!
Az ikrek versenyt futottak. Az eredmény döntetlen lett. Közelharcot vívtak a kilincsért, 

végül vadul feltépték az ajtót, és beráncigálták Nellt.

- Sokára ért ide - mondta szemrehányóan Don. - Borzasztó régóta várjuk. Feltettem egy 

karácsonyi CD-t, meggyújtottam a lámpákat a fán, meg minden.

- Látom és hallom.
A gyerekek a karácsonyfához húzták a vendéget.
 - Tessék közelről is megnézni!
- Gyönyörű! Ti díszítettétek fel? Sokkal szebb, mint az enyém.
- Odaadjuk a megmaradt díszeket. Úgyse fért föl mind. Maradt egy angyalkás csillagunk 

is tavalyról a csúcsára. Kicseréljük az újjal, azt meg tegye el! Ajándék.

- Máris hozom!
Nell meghatódott ennyi önzetlen szeretettől. Leguggolt, és magához ölelte a srácokat.
- Igazán édesek vagytok! - Elnevette magát, mikor Dagi is hozzájuk furakodott. Ekkor 

lépett ki a konyhából Greg. - Szia! Elnézést a késésért, de részletesen meg kellett beszélnünk 
a tanítványaimmal a koncertet. Kíváncsiak voltak, mikor és hányszor hibáztak.

Hatóságilag kellene betiltani az ilyen szívfacsaró jelenetet, ahogy a gyerekekkel meg a 

kutyával   ott   térdel   a   karácsonyfa   alatt,   dühöngött   magában   Greg.   Úgy   festenek,   mint   a 
tökéletes család a tévésorozatokban. Béke, boldogság, harmónia...

- Én egyetlen hibát sem vettem észre - mormolta.
- Pedig akadt néhány... de majd kijavítjuk. - Nell egy padlópárnára telepedett, de közben 

sem engedte el a srácokat. Mintha meg akarná őket tartani magának, gondolta a férfi.

- Sajnos, bor nincs - mondta bánatosan Don. - Viszont van tej, víz, limonádé meg sör. 

Vagy... - pillantott reménykedve az apjára - főzhetnénk kakaót.

Nell felállt, levette a kabátját.
- Mestere vagyok a kakaófőzésnek. Merre van a konyha?
- Kérlek, ne fáradj! Vendégségbe jöttél. Bízd csak rám a teendőket!

- Azért segíthetek. - A lány nem értette Greg hangsúlyozottan rideg udvariasságát. - Vagy 

nem tűrsz meg nőket a konyhádban?

- Hozzánk ritkán járnak hölgyek... Jól mutattál a színpadon.
- Köszönöm. Jól is éreztem magam.
A férfi a gyerekeire nézett, akik tágra nyílt, reménykedő szemmel várták a fejleményeket.
- Mi lenne, ha pizsamába bújnátok? Mire levetkőztök, elkészül a kakaó - ajánlotta Nell.
- Mi hamarabb készülünk el. - Dan felrohant a lépcsőn.
- Ha a padlóra szórjátok a ruháitokat, nem érvényes a verseny - szólt utánuk Greg, mielőtt 

a konyhába indult.

- Úgy szokták? - érdeklődött a vendég.
- Don   a   fogasra   hajítja   a   ruháit,   de   többnyire   a   padlón   kötnek   ki.   Dan   viszont   az 

egyszerűség kedvéért rögtön az ágy alá rugdossa a holmiját.

Nell elnevette magát. A férfi elővette a tejet meg a kakaós dobozt.
- A napokban óriási sikert arattam a fiaidnál - mesélte a lány. - Mielőtt Kimmel eljöttek a 

próbára, kicserélték a pulóvereiket, én mégis tudtam, melyikük ki. Alig hittek a fülüknek.

- Hogy jöttél rá?
- O, nem volt nehéz, hiszen különböző egyéniségek. Dannek mindig résnyire szűkül a 

szeme,   ha   örül   valaminek,   Don   pedig   ilyenkor   alulról   felfelé   pislog.   -   Nell   kinyitotta   a 
konyhaszekrényt;   csészéket   keresett.   -   Apró,   alig   észrevehető   különbségeket   lehet 
megfigyelni   a   kettejük   hangjában,   testtartásában,   mozdulataiban.   -   Négy   csészét   tett   az 
asztalra.

Greg némán figyelte. Úgy néz, mintha vizsgáztatna, állapította meg a lány.
- Nem jókat vettem elő? - fordult a házigazdához. A férfi feltette a tejeslábast a főzőlapra.
- Beszélnem kell veled.
- Már említetted. - Nell megkapaszkodott a tálalóban. - Greg, ugye most visszavonulási 

hadművelet következik? Vagy tévedek?

- Nem nevezném annak.
Akármit mond, fájni fog, azt érezte a lány. Felkészült a legrosszabbra.
- Hanem? Minek? - kérdezte a tőle telhető legnagyobb nyugalommal.
- Aggódom   a   fiaimért.   Mi   lesz   velük,   ha   visszamész   New   Yorkba?   Hozzád   szoktak. 

Megszelídítetted őket.

Milyen   bután   hangzik!   -   gondolta   Greg.   És   miért   érzem   magam   olyan   szörnyen 

ostobának?

- Csak nekik hiányoznék?
- Azt hiszem, becsaptuk őket. Tanácsos lenne tisztáznunk a helyzetet. - A férfi látszólag 

minden   figyelmét   a   kakaófőzésre   fordította,   mintha   kényes,   bonyolult   vegytani   kísérletet 
végezne. - Mi ketten... elmentünk néhányszor moziba, kiállításokra, hangversenyekre, és...

- És szeretkeztünk - fejezte be a mondatot tárgyilagosan Nell. A színlelt ridegséget érezte 

a védekezés egyetlen lehetőségének.

Greg a lányhoz fordult, A fenti szobából lehallatszott az ikrek hangja.
- Igen, ez történt. Szép volt, jó volt, de... attól tartok, a gyerekek többet képzeltek, mint 

hittük, és a fejükbe vettek valamit. Láthatod, hogy túlságosan ragaszkodnak hozzád.

- És ez nem tetszik neked. - Eltaláltam, gondolta Nell. Tényleg nagyon fáj... - Továbbá... 

neked nyilván nem kellek.

- Nem erről van szó. Csak úgy vélem, nagy hiba lenne, ha folytatnánk a kapcsolatot.
- Világos! Nem kell magyarázkodnod. Kopjak le...
- Nem erről van szó, Nell. - Greg letette a főzőkanalat. Ösztönösen a lány felé lépett, de 

ott volt az a bizonyos határ, amelyet  nem hághatott  át. Ő maga állította fel a láthatatlan 
sorompót. Ma nem képes az innenső oldalon maradni, akkor az egész gondosan felépített és 
megszervezett élete romba dőlhet.

- Az én életformám szabályozott, és azt akarom, hogy az is maradjon. A gyerekeknek 

rajtam   kívül   senkijük   sincs,   és   nekem   ők   mindennél   többet   jelentenek.   Ezen   nem 
változtathatok.

- Értem - felelte fátyolos hangon Nell. Nem bírt tovább uralkodni magán. - Már a kezdet 

kezdetén tudtomra adtad... Hát nem vicces? Most vagyok itt először, mert elkerülhetetlen volt, 
hogy meghívj. S ha már eljöttem, felhasználod az alkalmat, és kidobsz.

- Dehogy doblak ki! Csupán szeretném megjavítani a...
- Megjavítani?   Ó,   menj   a   pokolba!   Nem   vagyok   én   ház!   -   Ezzel   a   lány   kirohant   a 

konyhából.

- Nell! Ne menj el így! - A férfi a vendége után szaladt a nappaliba, de az már felkapta a 

kabátját. A gyerekek izgatottan robogtak le a lépcsőn.

- Miért megy el, Miss Davis? Hiszen még nem is... - Nell patakzó könnyei láttán a fiúk 

ijedten fékeztek.

- Sajnálom... - Semmi épkézláb magyarázat nem jutott a lány eszébe. - Sajnos el kell 

intéznem valamit - mondta, s azzal már el is tűnt.

Greg tanácstalanul álldogált a szoba közepén. A srácok megdöbbenve meredtek rá, ő meg 

kétségbeesetten törte a fejét, mit is mondhatna nekik. Mielőtt szóra nyithatta volna száját, 
Donnál eltörött a mécses.

- Miss Davis sírt! Miattad ment el!
- Nem   akartam.   Én...   -   Greg   megpróbálta   magához   ölelni   az   ikreket,   de   azok 

elkeseredetten fordultak el tőle.

- Mindent elrontottál! - Dan szemében is könny csillogott. Dühösen kiabálta: - Mi mindent 

megtettünk, hogy jól érezze magát nálunk, te meg elkergetted!

- Soha többé nem jön vissza! - Don zokogva rogyott a legalsó lépcsőfokra. - Most már 

biztosan nem lesz a mamánk!

- Micsoda? - Greg mindkét kezével a hajába túrt. - Miket beszéltek itt összevissza?
- Te vagy az oka az egésznek! - szipogott Dan.
- Ide figyeljetek! Akadt egy kis nézeteltérés köztünk, de ettől még nincs vége a világnak. - 

A férfi szerette volna, ha nem érzik magukat mindhárman olyan végtelenül szerencsétlennek.

- A   Télapó   küldte!   -   Don   kis   öklével   a   szemét   dörzsölte.   -   Éppen   olyan,   amilyet 

kívántunk, és most elment!

- Hogy értsem azt, hogy a Télapó küldte? - Greg leült Don mellé,  és ölébe vonta az 

ellenkező gyerekeket. - Miss Davis New Yorkból jött, nem a rénszarvasok földjéről.

- Azt mi is tudjuk! - Dan az apja mellére hajtotta arcát. - De csak azért utazott éppen ide, 

mert levelet írtunk a Télapónak. Már nyáron elküldtük, hogy legyen ideje...

- Mire?
- Megkeresni a nekünk való mamit. - Don könnyektől maszatos arccal nézett fel apjára. - 

Egy aranyos mamit kértünk, aki jó illatú, szőke a haja, szereti a kutyákat, és tud tortát sütni. 
Ezt írtuk a levélben, és igaziból eljött. Neked csak feleségül kellett volna venned, és akkor a 
mi anyukánk lenne!

Greg elképedt.
- Miért nem mondtátok nekem soha, hogy anyát szeretnétek?
- Nem akármilyent! - pontosított Dan. - Hanem éppen olyat, mint Miss Davis... de hát ő 

elment. Pedig mi szeretjük, de most már nem kellünk neki, mert olyat mondtál, amitől sírt!

- Azért titeket továbbra is szeret. - Neki sikerült meggyűlöltetnie magát, de a fiúkkal Nell 

ezt soha nem fogja éreztetni. - Nem vagytok ti már kisbabák. Nagyon jól tudjátok, hogy a 
mamákat nem a Télapó hozza.

- Lehet,   de   nekünk   mégis   küldött,   mert   olyan   szépen   kértük.   Mást   nem   is   akartunk 

karácsonyra, csak öt meg a bicajokat. - Don kétségbeesetten horgasztotta le a fejét. - Nem 
kértünk új játékokat, csak egy mamit. Vissza kell hoznod! Te mindent el tudsz intézni!

- Sajnos ez nem megy olyan könnyen, fiacskám. Az emberekkel nem annyira egyszerű a 

dolog, mint az elromlott játékszerekkel  vagy a régi házakkal. Egyébként... nem a Télapó 
küldte Miss Davist. Azért jött, hogy itt dolgozzon, az iskolában.

- De miért zavartad el? - Don felpattant az apja öléből. - Lehet, hogy neked nem kell, de 

nekünk igen!

Ezzel az ikrek kézen fogva felvonultak az emeletre, véd- és dacszövetségben az apjuk 

ellen.   Greg   kimondhatatlan   ürességet   érzett   a   szívében.   Az   orrában   meg   odakozmált 
kakaószagot...

10. FEJEZET

Legjobb lesz elutazni néhány napra, gondolta Nell. Mindegy, hová, csak el innen. Nincs 

sivárabb, szomorúbb dolog, mint magányosnak lenni, amikor mindenki sürög-forog, süt-főz, 
készül az ünnepekre.

Többen is meghívták, de kimentette magát valami gyenge, önmagának is hamisan hangzó 

ürüggyel. Pedig soha nem szokta búnak ereszteni fejét. Igaz, a szívét sem törték még össze...

Amikor   Bobbal   szakított,   maga   is   csodálkozott,   milyen   meglepő,   szinte   kínos 

gyorsasággal tért napirendre az eset fölött.

S most itt a karácsony, a szeretet ünnepe, ő meg szerelmi bánattól szenved.
Nagyon hiányzott Greg, a tétova mosolya, nyugodt hangja, gyengédsége. New Yorkban a 

nyüzsgő társasági életbe vethetné magát, s legalább néhány órára feledné a férfit, itt azonban 
minden Gregory Taylorra emlékeztette.

Az ikrek  sem  mentek   ki  a fejéből.   Tegnap  esett   a hó.  Vajon  szánkóztak-e?  Biztosan 

számolják az órákat, várják a másnapot, az ajándékokat. Talán meg is próbálnak fennmaradni, 
fülelni, mikor hallják meg a Télapót, amint rénszarvas vonta szánján a házukhoz érkezik.

Nell a karácsonyfája alá tette a Dannek és Donnak szánt ajándékokat. Elküldi majd nekik 

Mirával   vagy  Kimmel...  Pedig  előre  örült   az  arcocskájuk  látványának,  amint  kibontják   a 
csomagokat.

Nem a te gyerekeid, mondogatta magának. Greg világosan a tudtodra adta. Nehezére esett, 

hogy megossza a szeretetét a fiai és köztem, állapította meg a lány szomorúan. Nekem ezentúl 
már nem jut belőle. Persze, elsők a gyerekek. Mintha egy zsák aranyról lenne szó, amit szét 
kell osztani! Nevetséges! A szeretet nem lesz attól kevesebb, ha többen is kapnak belőle.

Nell azt olvasta valahol, hogy bánat ellen az utazás a legjobb orvosság. Becsomagolt pár 

ruhadarabot meg a fogkeféjét, bedobta az útitáskát az autóba.

Megyek, amerre a szemem lát, döntötte el. Ismeretlen tájak felé, az úti célt a véletlenre 

bízom.   Addig   kocsikázom,   amíg   kedvemre   való   helyre   nem   akadok.   Nem   bírok   itt 
megmaradni!

Az  elhatározást   tett   követte.   Hanyagul,   találomra   bedobált   néhány   pulóvert,   nadrágot, 

fehérneműt a bőröndbe, bekattintotta a zárat, s indult a kabátjáért.

Ingerülten harapott az alsó ajkába, mikor meghallotta a kopogást. Ha megint egy jóságos 

szomszéd jött, hogy boldog karácsonyt kívánjon, vagy meghívja vacsorára, sikoltozni kezd!

Ajtót nyitott - és kővé dermedt.
- Nahát, Gregory! Ez aztán a meglepetés! Mi van? Végigjárod a bérlőidet, hogy kellemes 

ünnepeket kívánj?

- Bemehetek?
- Minek? 
- Kérlek, Nell...
- Hát, ha ragaszkodsz hozzá... Utóvégre tiéd a lakás. - A lány hátat fordított a hívatlan 

vendégnek. - Elnézést, de nem tudlak semmivel megkínálni. Nincs itthon sem ásványvíz, sem 
limonádé, sem bor. Még sör se. Egyébként sem vagyok valami szórakoztató társaság.

- Beszélnem kell veled. - Greg napok óta törte a fejét, hogyan engesztelje ki a lányt.
- Valóban? Ugye megbocsátasz, ha nem ujjongok a hír hallatán? Jól emlékszem, milyen 

volt, amikor utoljára „beszélned kellett velem".

- Hidd el, nem akartalak megríkatni.
-Ó, ebből ne csinálj gondot! Gyakran itatom az egereket. Például ahányszor kölyökkutya-

eledelt hirdetnek a tévében. - Nell nem bírta sokáig, hogy a fölényest játssza, és megkérdezte 
azt, ami a legjobban érdekelte: - Hogy vannak a gyerekek?

- Szóba sem állnak velem. Leülhetek? Elég bonyolult, amit mondani szeretnék.
Nell értetlenül bámult a férfira.
- Foglalj helyet, de én állva maradok, ha nem haragszol. Őszintén szólva nincs sok időm. 

Éppen indulóban vagyok.

Greg követte a lány tekintetét. Meglátta az útitáskát.
- Máris? Ilyen hamar? - tudakolta. Hangjában keserűség érződött.
- Mi az, hogy máris? Mi az, hogy ilyen hamar? - csattant fel a lány.
- Gondolom, elfogadtad a felajánlott állást, és indulsz New Yorkba.
- Milyen gyorsan terjed itt a hír! Tévedés, nem New Yorkba utazom. Szeretek itt élni, és 

úgy határoztam, hogy maradok. Csupán vakációzni megyek.

- Szenteste előtt, délután öt órakor?
- Szabadságon vagyok, és szabad vagyok! Akkor jövök-megyek, amikor a kedvem tartja. 

Le se vedd a kabátodat, sietek. - Nell megpróbálta visszatartani a könnyeit. - Mondd el, mit 
akarsz, aztán menj a dolgodra! Egyelőre ez az én lakásom, nem? Kifizettem előre a bért. 
Egyáltalán mit keresel itt? Az én türelmemnek is van határa, nem gondolod?

- A fiaim azt hiszik, a Télapó küldött téged.
- Hogyan? Tessék? - Az első könnycsepp végiggördült a lány arcán. Greg letörölte  a 

hüvelykujjával.

- Ne érj hozzám! - hátrált dühösen Nell.
- Nem szabad sírnod. Miattam ne... - A férfi most tapasztalta először, hogy a „megszakad 

a szív" nem csupán szólásmondás. - Bocsáss meg! Tudom, mit erezhetsz.

- Halvány   sejtelmed   sincs!   -   Nell   beletrombitált   a   zsebkendőjébe.   -   Mi   ez   a   mese   a 

srácokkal meg a Télapóval? 

- Augusztusban, röviddel az érkezésed előtt levelet írtak neki. Mamát kértek tőle, de nem 

akármilyent.  Egészen pontos elképzelésük  volt. Legyen szőke, sokat nevessen, szeresse a 
gyerekeket meg a kutyákat, és tudjon tortát sütni. Kerékpárt is kértek, de csak mellékesen. A 
mami lenne az igazi ajándék, a „Nagy Karácsonyi Meglepetés".

- Ó! - Nell gyorsan leült a heverő karfájára. - Most már mindent értek! Képzelem, milyen 

kínos neked. Imádod a fiaidat, de csupán az ő kedvükért belemenni egy kapcsolatba... Az apai 
szeretetnek is van határa.

- Én nem tudtam erről az egészről. Csak nem hiszed, hogy különben így játszottam volna 

az érzéseiddel, meg a gyerekekéivel?

- Az övékkel biztosan nem - felelte tompán a lány.
A férfinak eszébe jutott, milyen törékenynek tűnt Nell, amikor szeretkeztek. Most még 

annál is légiesebbnek látszott. Az arca sápadt volt, a szeméből eltűnt a csillogás.

- Fájdalmat okoztam neked, de hidd el, nem szándékosan. Az ikrek csak akkor meséltek 

nekem a levelükről, amikor elrohantál tőlünk. Megpróbáltam nekik megmagyarázni, hogy a 
Télapó nem teljesíthet efféle kívánságokat, de ők a fejükbe vették, hogy igenis, ő küldött 
téged.

- Ha akarod, beszélek velük.
- Nem érdemlem meg, hogy...
- Nem miattad - szakította félbe a lány. - Értük teszem. Greg bólintott.
- Csak kíváncsi vagyok, mi a véleményed Dan és Don kívánságáról.

- Már kértelek, hogy ne tedd próbára a türelmemet, Greg. A férfi közelebb ment Nellhez.
- Nemcsak maguknak kérték az ajándékot... hanem nekem is. Ezért titkolóztak. Te lennél 

a Taylorok karácsonyi meglepetése. - Greg félénken megérintette a lány haját. - Mit szólsz 
ehhez?

- Mit szólhatnék? - Nell ellökte a férfi kezét. Felállt, az ablakhoz lépett. - Szinte első 

látásra beleszerettem mindhármatokba. Most nagyon fáj a szívem, úgyhogy arra kérlek, hagyj 
békén. Menj el, légy szíves!

Gregnek elszorult a torka.
- Azt hittem... - nyögte ki nagy nehezen -, biztos voltam benne, hogy itt hagysz minket, 

visszamész New Yorkba. Féltettem a srácokat... és magamat is. Remélni sem mertem, hogy 
esetleg miattunk itt maradsz. Nem hittem, hogy tényleg fontosak vagyunk neked.

- Ilyen bolond voltál? - mormolta Nell.
- Ilyen... - Greg most már szabad folyást engedett az érzéseinek. - Teljesen hülye voltam! 

Féltem a szerelemtől. Megszerettelek, de arra, hogy szerelmes vagyok beléd, csak az iskolai 
hangversenyen jöttem rá. Meg is akartam mondani neked, de fogalmam sem volt, hogyan. 
Gyáva voltam. S mielőtt szólhattam volna, valaki elújságolta, hogy visszamész New Yorkba. 
Ez   kapóra   jött   nekem,   semmit   nem   kellett   mondanom,   tisztáznom.   Elhatároztam,   hogy 
elfelejtelek, és a gyerekeimet is megkímélem a csalódástól. Persze ez csak részben igaz - 
folytatta, röstelkedve magában, hogy a bátortalanságát a fiaival akarja takargatni. - Főként 
önvédelem volt - vallotta be az igazat. - Féltem az érzéseimtől.

- Semmi nem változott azóta, Greg.
- De   igen.   -   Taylor   a   vállánál   fogva   maga   felé   fordította   Nellt.   -   Az   ikrek   könnyei 

bebizonyították, hogy vannak kívánságok... és teljesülhetnek. Ne hagyj el! Kérlek, ne hagyj el 
bennünket!

- Nem szándékoztam végleg elmenni a városból.
- Bocsáss meg! - A lány nem fordíthatta el a fejét, mert Greg az arcát simogatta. - Kérlek! 

Nem tehetem meg nem történtté a vétkemet, de adj még egy lehetőséget! Szükségem van rád. 
Nem csak nekem...

Nell minden bánata elszállt, amint a könyörgő kék szempárba nézett.
- Szeretlek titeket, akár akarom, akár nem. Greg szívéről mázsás kő gördült le.
- Boldoggá tettél azzal, amit mondtál, és én is... nagyon-nagyon szeretlek. Most már nem 

küzdök ellene. - Magához ölelte Nellt, a vállára vonta a lány fejét. - Túlságosan sokáig éltünk 
hármasban. El sem tudtam képzelni, hogyan szorítsak helyet neked is a szívemben. Most már 
tudom. - A férfi a zsebébe nyúlt. - Hoztam neked valamit.

Nell még nem tért egészen magához az érzelmi hullámvasút okozta szédületből.
- Hiszen még nem jött el a Télapó!
- De. Idén korábban érkezett. Kérlek, nézd meg a kedvemért! A lány letörölte a könnyeit.
- Jó. Tekintsük békeajánlatnak az ajándékodat.
Kinyitotta az ékszertokot, és meglátta, mi van benne: aranygyűrű, szikrázó gyémánttal. 

Torkán akadt a szó.

- Légy a feleségem, Nell! - szólt nyugodtan Greg. - És a gyerekeim is hadd kapják meg a 

hőn óhajtott mamijukat!

- Ilyen   hirtelen   nősülésre   szántad   magad,   Gregory   Taylor?   Máskor   háromszor   is 

megfontolod minden lépésedet.

- Úgy   gondoltam,   a   szenteste   a   legalkalmasabb   időpont   a   kockázatvállalásra.   -   Greg 

figyelte a lányt, amint kiveszi a tokból a gyűrűt.

- Jó ötlet! - Nell nevetve nyújtott kezet. - Sőt nagyszerű... - S amikor Greg a baljára húzta 

az eljegyzési gyűrűt, megcirógatta a vőlegény arcát. - Mikor?

Az   öröm   majd   szétvetette   Greget.   Sikerült!   Tudhattam   volna!   Vele   mindig   minden 

magától értetődő!

- Egy hét múlva. Szilveszterkor... Megfelel? Kezdjük együtt az új évet, az új életet! Ugye 

hazajössz velem ma este? A srácokat Miránál hagytam. Elmehetnénk értük, aztán négyesben 
ünnepelünk. Hiszen összetartozunk. - Mielőtt a lány felelhetett volna, megcsókolta a kezét. - 
Úgyis útra kész vagy.

- Talán igazuk van a fiúknak. A Télapó elolvasta a levelet, és...
- Kezdem   én   is   azt   hinni.   -   A   férfi   magához   ölelte,   és   hosszan,   forrón   megcsókolta 

jövendőbelijét.  -  Ha  nem   is   írtam   a  Télapónak,   mégis  a  legeslegszebb   ajándékot  kaptam 
karácsonyra. - Arcát Nell hajába temette, aztán kinézett az ablakon a kivilágított kertbe. - 
Hallod?

- Hallom   -   felelte   ábrándosan   a   lány,   és   boldogan   simult   Greghez.   -   Karácsonyi 

harangszó...